DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én naivnak bizonyultam ezelőtt 20 perccel. Mondhatnám, hogy tündéri volt, amit a képviselő úr levágott most itt az elmúlt 5 percben, de inkább ördöginek nevezném, sőt vérlázítónak és felháborítónak. Polgármester úr, Zoli, ott vagyunk a szomszédban, magyar település alig akad az országban, amelyik olyan mennyiségű fejlesztési támogatást és lehetőséget kapott az elmúlt időszakban, az előző szocialista kormányzat és a mostani szocialista kormányzat idején, mint az ön által, általad vezetett Mórahalom.
Az egyik legnagyobb nyertese ez a település Magyarország európai uniós csatlakozásának, és pont az a polgármester és egyébként az európai uniós kapcsolatokhoz értő szakember támadja most hátba a kormányt egy egészen más téma kapcsán, aki pontosan tudja, hogy mindaz, amit a Brüsszellel való alkuban, kőkemény tárgyalássorozatban a magyar kormány az elmúlt néhány évben végigcsinált, az, ha legalábbis ellenzéki szájból a nyilvánosság előtt nem megdicsérendő, mert erre ritkán képesek önök, úgy látom, de legalábbis ilyen orvul hátba támadni a tárgyalások végén a kormányt nem illendő.
Azért a nyilvánosságot hadd tájékoztassam arról, hogy mindaz, amit most tárgyalunk, és amiről egyébként konszenzus alapján fogunk tudni dönteni, az egy, a Fidesz által is elfogadott és elfogadandó és elfogadható törvényjavaslat. És ennek a vitájába becsempészni olyan érveket és olyan, nagygyűléseken talán alkalmas lázító szöveget, amihez a szakmaiságnak és a tényeknek semmi köze, az elfogadhatatlan, különösen egy olyan párt képviselőjének a részéről, amely párt elnöke néhány évvel ezelőtt még az Európai Unión kívüli (Az elnök csenget.) életről beszélt Magyarországon.
Zoli, az nem a te szakmaiságod, az nem a te nyelvezeted, ami itt az előbb elhangzott a Házban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP-s képviselők soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem