ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi pár perc szóváltását figyelve, tényleg, ha az ember komolyan beleolvas a törvénybe és a címébe: európai területi együttműködési csoportosulásról szóló törvényjavaslat. Ugyan uniós ajánlás alapján fogalmazódik meg nekünk is, nálunk is, de emögé oda lehet rakni, hisz forrásokról van szó, elosztásokról van szó, mögéje lehet rakni, és szóban is mögé lehet tenni a nemzetpolitika kérdését, amelynek része, szerves része a velünk szomszédos - önmagunkkal, fogalmazzunk úgy - gazdasági, idegenforgalmi, turisztikai, kulturális, sporttevékenységnek az összehangolása, hisz maga az Európai Unió törekvése is erről szól.
(Papp József felé:) Ön is, képviselőtársam, mondja a fejlesztési tervet. A nemzetpolitikának része, és önmagunkkal vagyunk határosak, és innentől fogva érdeke az, hogy a magyar parlament olyan törvénykezést vagy olyan programokat alkosson meg, amelyben tényleg a nemzetpolitika is tud érvényesülni, és annak rengeteg szakterülete, beleilleszkedve az Európai Unió által megfogalmazott regionális együttműködési politikába. Erről szól a történet. Én is azt mondom, hogy balgaság ütni-vágni egymást, mert nem ez a cél, hanem valóban tényleg próbáljunk meg egy olyan törvényi folyamatot kialakítani és olyan programokat megfogalmazni, ami nemcsak azt sugallja, hogy csak elköltjük a pénzt, hanem annak a hosszú távú eredményességét is megpróbáljuk közösen kialakítani.
Azt hiszem, ha ebben Nógrádi képviselőtársam egy kicsikét keményebben is szólt, de ezek az érvek az ő részéről is jogosak, mert jogosak, mert sajnos számos területen vannak hiányosságok is és elmaradások, és én ebben semmiféle kivetnivalót nem találok. Őszintén megmondom, a magyar parlament csendesebben, normálisabban viselkedik adott esetben, sok esetben, mint mondjuk, az angol parlament. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezen, államtitkár úr, nem kell csodálkozni, ha megfogalmazódnak az ön által adott esetben kedvesnek vélt ellenérvek is. El kell fogadni, nem kell annyira tiltakozni ebben a kérdésben!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem