NÓGRÁDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nyugalom! Egyrészt hadd utasítsam vissza az orvul hátbatámadás kategóriáját. A Magyar Országgyűlés színe előtt állunk, ahol a demokratikus véleménynyilvánítás szabadsága értelmében bármely képviselő vagy bármely polgár elmondhatja képviselete útján a véleményét - egy.
Kettő: amennyiben Mórahalom városáról, annak költségvetéséről, fejlesztéspolitikájáról lenne itt szó, akkor nem ez a törvényjavaslat lenne a színtéren. Tehát arra kérem a tisztelt államtitkár urat, arra kérlek, kedves István, hogy most vonatkoztassunk el ettől a fajta szerepemtől. Én most itt a Magyar Országgyűlés képviselőjeként mondtam el mindazokat a véleményeket és érveket, amelyek mentén szerettem volna felhívni a figyelmet egy súlyos következményre, méghozzá arra, hogy lehetünk büszkék erre a törvénytervezetre - és legyünk is rá büszkék, hiszen megalkotjuk időben, bár mindenben ilyen ügyesek, ilyen hatékonyak és ilyen időbeli döntéshozatalra képesek lennénk bármilyen szempontból -, de felhívtam a figyelmet arra, hogy egy törvénytervezettel, amely egy jogharmonizációs lépés, még nem hoztuk helyre mindazokat a defektusokat, amelyeket elkövettünk vagy elkövetünk mint országstratégiát érvényesítők az elmúlt években, az elmúlt időszakban.
Amikor gazdaságpolitikáról, gazdasági növekedésről, költségvetési helyzetről, nemzetpolitikáról, határ menti együttműködésekről beszélünk, amikor Lisszabonról beszélünk, amikor az európai érdekérvényesítésről beszélünk, amikor Magyarország európai szerepvállalásáról beszélünk, akkor nem úgy beszélünk egymással, mint Ujhelyi István és Nógrádi Zoltán vagy mint szegedi országgyűlési képviselő és Mórahalom város polgármestere, hanem úgy beszélünk egymással, mint két felelős politikus, aki képes arra, hogy indulatok nélkül megfogalmazza egymással szemben az érveit. Ez pedig európai szerepvállalásunknak és európai politikánknak és európai kultúránknak, vitakultúránknak is egy pontos jellemvonása.
Éppen ezért arra kérem, tisztelt államtitkár úr, hogy vonatkoztassunk el most ezektől a területi elvektől és szerepektől (Az elnök csenget.), és beszéljünk Magyarország európai működéséről, stratégiájáról és érdekérvényesítéséről (Az elnök ismét csenget.) - a törvénytervezet mellett, amelyet üdvözöltünk, és amelynek támogattuk a sürgősségi vitára való…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem