PAPP JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

PAPP JÓZSEF
PAPP JÓZSEF (MSZP): Nógrádi képviselő úr első hozzászólása után nekem is az európai vitakultúra kifejezés jutott eszembe, mert mindaz, amit a képviselő úr hozzászólásában hallottunk, az szöges ellentéte mindannak, amit egyébként rajtunk is számon kérsz. Én először azt hittem, hogy felháborodok, de ez egy érzelmi dolog. Inkább azt gondolom, katasztrofális dolog egy olyan törvényjavaslat kapcsán ilyen hozzászólást elmondani és végighallgatni, ami az első megszólalások kapcsán is kiderült, hogy mindenki számára támogatható.
A képviselő úr a törvényjavaslathoz nem tartozó feladatokat kért számon ezen a törvényjavaslaton. Nem célja ennek a törvényjavaslatnak olyan típusú stratégiák megfogalmazása, amit itt számon kért, és amik egyébként léteznek, meg lehet őket ismerni.
Ennél még rosszabb volt a sikertelen, országlejárató szólamoknak az e törvény kapcsán történt felsorolása, és sokszor éreztem, hogy bizony komoly bűvészmutatványra volt szüksége a képviselő úrnak, hogy legalább némi kapcsolatot találjon az önök által folyamatosan hangoztatott vádak és ezen törvényjavaslat között.
Én két dolgot szeretnék megemlíteni európai uniós elkötelezettségünkkel és sikereinkkel kapcsolatban. Nagyon nehéz elfelejteni 2005 decemberét, hogy lett egyáltalán európai uniós költségvetés, és az utolsó percekben a magyar tárgyalódelegáció nagyon kemény és a miniszterelnök vezetésével folytatott sikeres tárgyalásai kapcsán jelentősen növekedtek a magyar támogatások. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És ne felejtsük már el, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv aláírásra került és pályázható!
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem