DR. KONDOROSI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KONDOROSI FERENC
DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönettel fogadom azokat az elismerő szavakat, amelyeket a tárca új vezetőjének a kinevezése alkalmából hangoztatott. Meggyőződésem, hogy Takács Albert miniszter személyében egy kiemelkedő humanista és egy nagyszerű jogtudós kerül a tárca élére.
A rendőrségre vonatkozó liberális javaslatokat tisztelettel, köszönettel és egyetértéssel fogadom. Valóban abból indul ki a tárca, hogy Magyarországnak erős, határozott és igazságos rendőrségre van szüksége. Ezt a célt a társadalmi elvárásokat szem előtt tartva intézkedési tervvel is szolgálni kívánjuk, amelynek hangsúlyai a következők. Tervezzük a rendőrség ellenőrzési rendszerének felülvizsgálatát, ehhez kapcsolódóan pedig a valódi civil kontroll megvalósítását, a független panasztestület felállítását.
(9.40)
Erősíteni kívánjuk a parancsnokok, köztük az alsóbb szintű parancsnokok felelősségét. Az állomány körében folyamatos kockázatelemző munkát végzünk, tervezzük a hivatásos szolgálatra való alkalmasság követelményeinek a felülvizsgálatát is. Elindult a rendőri etikai szabályzat megalkotása, és egy rendkívül jelentős feladat: az olyan rendvédelmi stratégia megalapozása, amely az érintett szervezetek számára átfogó, határozott jövőképet is teremt.
Utalnék arra is válaszomban, hogy a rendőrség szervezeti reformja és a határőrséggel történő integrációja a kormány egyik kiemelt jelentőségű reformintézkedése. Az elmúlt hetek sajnálatos eseményei is megerősítettek bennünket abban, hogy a szervezeti átalakításra, az azokhoz kapcsolódó személyi változtatásokra és az intézkedési kultúra javítására a rendőrség megújulása érdekében nélkülözhetetlen szükség van. A rendőrség iránti közbizalmat mielőbb vissza kell állítani, hiszen a szervezet társadalmi rendeltetését csak akkor képes hatékonyan betölteni, ha élvezi a társadalom tagjainak széles körű megbecsülését és támogatását.
Úgy gondolom, az említett és tárgyalásra kerülő törvényjavaslatokban megfogalmazott legfontosabb célkitűzések: a rendőrség és a határőrség integrációja, a schengeni övezethez való csatlakozásunk vagy a már említett civil kontroll megteremtése semmiképpen sem válhatnak politikai csatározások színterévé, hiszen ezek valamennyiünk közös érdekét szolgáló feladatok, illetve célkitűzések.
Tisztelt Képviselő Úr! A fentiek alapján is látható, hogy a kormány - önökkel együttműködve - mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendőrség a vele szemben megfogalmazott követelményeknek megfelelően teljesítse feladatait. Ehhez a cseppet sem könnyű feladathoz kérem az önök és valamennyiük támogatását.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem