DR. NAGY ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem árulok el titkot, ha azt állítom, hogy ma Magyarországon a környezetvédelem ügye - egyelőre legalábbis - a politikailag marginális és nem a jelentős ügyek közé tartozik. Az embereket ugyanis jobban érdekli, hogy lesz-e munkájuk, hogy el tudják-e tartani a családjukat, hogy biztosított-e a gyermekeik jövője, hogy megkapják-e az őket megillető egészségügyi ellátást, hogy meg tudnak-e élni a nyugdíjukból, semmint hogy a környezet- és természetvédelem ügyével foglalkozzanak.
Mindaddig így van ez, amíg nem történik valamilyen kisebb-nagyobb környezeti katasztrófa, mint például egy árvíz vagy egy tiszai ciánszennyezés, egy országos méretű aszály vagy éppen egy, a környezet szennyezésével járó szemétégető építése. Napirenden van most egy olyan környezetszennyezési ügy, amely szerintem már kilépett a politikai marginalitás medréből, és akár politikailag is jelentős országos üggyé válhat, és erről kívánok most napirend előtt beszélni.
Az elmúlt hetekben a médiában gyakran elhangzott Szentgotthárd, valamint a Rába folyó neve. A Rába folyó vize évek óta habzik, a Lapincs folyón pedig a megengedettnél jóval nagyobb mennyiségű só jön át egy osztrák geotermikus erőműből Magyarországra. Tudjuk, az ott élők jelentős környezeti ártalmaknak vannak, illetőleg lesznek kitéve. Meg kell ugyanis a Rábába és a Lapincs folyóba engedett szennyezéssel birkózniuk, ráadásul a közeljövőben az osztrák sógorok által a határon lévő ipari parkba tervezett szemétégető füstjét is beszívhatják. Ezért is illik erre a térségre a „hármas határ” elnevezés helyett sokkal inkább a „hármas hatás” elnevezés.
Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, itt az idő, amikor minden, a környezetvédelem ügyéért elkötelezetten dolgozó politikusnak azt kell mondania: állj, a jelenlegi helyzet tarthatatlan, lépni kell! Azt gondolom, hogy a Rába és Lapincs folyót érintő osztrák eredetű szennyeződés ügyének kezelése alapvetően meghatározza majd Fodor Gábor miniszter úr munkájának megítélését is. Az ügy kapcsán a következő időszakban eldől, hogy komolyan gondolta-e a 2007 áprilisában az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága előtt a miniszteri meghallgatáson, majd azt követően a beiktatásakor mondottakat. Ez lesz az első olyan ügye, amelyben bizonyíthatja, új szelek fújnak-e a környezetvédelemben.
Meggyőződésem, a következő időszakban eldől, hogy igaz-e, hogy az általa átvett minisztérium valóban megújul és megerősödik, hogy igaz-e, hogy képes egy, az ország érdekeit karakteresen megjelenítő, határozott környezetpolitikát folytatni, és hogy igaz-e, hogy az országos jelentőségű ügyekben felelős politikusként viselkedve, párbeszédet kezdeményez, és számít az ellenzék együttműködésére.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mi, ellenzékiek, de nyugodtan kijelenthetem, hogy az ország és különösen az osztrák környezetszennyezéssel érintett területek lakossága azt várjuk az új minisztertől, hogy a lehető leghatározottabban fellépve kényszerítse az osztrák felet a szennyezés haladéktalan abbahagyására.
Az általa megtett első lépések egyszerre biztatóak és egyúttal kételyeket ébresztőek is. Miért mondom ezt?
Örömmel láttuk, hogy Fodor Gábor hivatalba lépése után haladéktalanul felvette a kapcsolatot az osztrák féllel. Üdvözöltük, hogy az ügy súlyosságának az osztrák kollégájával való személyes tárgyalása során is nyomatékot adott. A legmesszebbmenőkig támogatjuk abban, hogy visszavonta a szennyezésért felelős jennersdorfi bőrgyár vízjogi engedélyét. Ugyanakkor aggódunk amiatt, hogy ezzel párhuzamosan belement egy közös akciócsoport felállításába.
Az akciócsoport egyébként ismert és szakmailag nagyra becsült szakértőkkel ebben a hónapban megalakult, vizsgálatokat folytat, jelentéseket készít, és a javaslatait le is rakja majd, gondolom, valamikor szeptemberben. Addig a Rába habzásának hosszú-hosszú évek óta tartó ügye megint csak nyúlik majd, mint a rétestészta.
A politikában bevett gyakorlat, miszerint ha egy ügyet nem tudsz megoldani, hozz létre a kezelésére egy bizottságot. A miniszter úr bizonyára jól tudja, hogy a szennyezést már 2003 óta vizsgálja az osztrák-magyar határvízi bizottság. Ülések, vizsgálatok, jelentések, felszólítások követték egymást, de a fránya Rába egyre csak habzik. Az osztrák fél felelősségét a közös bizottság 2006. májusi ülésén maguk a bécsi műegyetem szakértői állapították meg - s történt azóta valami?
Talán furcsán hangzik, kedves képviselőtársaim, egy ellenzéki politikus szájából, de én nagyon drukkolok Fodor Gábor miniszternek, hogy ezt a problémát meg tudja oldani.
(9.20)
Azért szurkolok neki, mert ez a Rába partján élőknek, egyben az ország lakosainak is az érdeke, és meg kell végre mutatnunk, hogy képesek vagyunk megvédeni a magyar határon belül élőket.
Tisztelt Államtitkár Úr! Szurkolok és egyben támogatom is a miniszterét, amennyiben meghirdetett terveinek megfelelően felelős, határozott, a magyar lakosság érdekeit szem előtt tartó környezetpolitikát folytat, és drukkolok neki, hogy ne engedje magát önző gazdasági vagy politikai érdekektől befolyásolni, hogy lépjen fel határozottan Szentgotthárd térsége érdekében, hogy seperjen jól az új söprű.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem