KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én abban bízom, hogy itt az ötperces időkeretben én leszek az utolsó hozzászóló, és lassan lehetőséget adunk Csizmár Gábor államtitkár úrnak arra, hogy reflektáljon az elhangzottakra. Annál is inkább bátorkodom ezt a javaslatomat megtenni, mert az ötperces időkeretben érdemben az ajánlás 17. pontja az, amelyik itt a legtöbb vitát váltotta ki, és erre szeretnék néhány reflexiót megtenni.
A hangulata ennek a részletes vitának köszönő viszonyban sincs a bizottsági ülés hangulatával, mert ott azért ettől sokkal kiegyensúlyozottabb és higgadtabb vita folyt. Itt szeretném megköszönni - hangsúlyozom, a 17. ponthoz kívánok hozzászólni - annak a szakmai apparátusnak, amely elkészítette ezt az előterjesztést, mert egy nagyon színvonalas anyagot hozott a parlament elé, demonstrálandó, hogy nagyon sok módosító indítvány tényleg ötpárti egyetértéssel került elfogadásra, és egyhangú támogatást kapott a szociális bizottságban.
Ez a 17. pont azért érdekes, mert úgy látom, ellenzéki képviselőtársaim részéről Mátrai Mártától Borsos József képviselő úrig - de még Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszonyt is említhetem, bár itt egy másik módosító indítványról is szó van a Kereszténydemokrata Néppárt részéről, amelynek a számát hirtelen nem is tudom -, hogy a stratégiának és a rövid távú tervnek mintegy a dichotómiája vetődik itt föl ebben a részletes vitában. Ha a stratégiát vesszük alapul - ott elvi alapvetéseket kell egy stratégiában megfogalmazni -, rögzítenek egy állapotot, és ebből az állapotból valamilyen cél irányába kívánnak elmozdulni, a stratégiának ez a lényege.
A cselekvési program, amelyet itt többen a 17. pontban szorgalmaznak, természetesen el fog készülni, hiszen a kormány az előterjesztésében garanciát vállalt arra, hogy rövid távú programokkal egészíti ki ezt a cselekvési programot. A Török Zsolt által tett képviselői indítvány többek között azt célozza, ami egy megengedő lehetőség, hogy szükség szerint a parlament illetékes bizottságai - mint, mondjuk, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság - akár évente is kérhessenek lehetőséget egy konzultációra a kormánytól, ámde háromévenként kötelező ezt megtenni a kormánynak. Én azt gondolom, hogy ez rendjén van.
A másik: folyik azért ebben az országban egy párhuzamos tervezés amellett, hogy a stratégia elfogadásra kerül, és egy rövid távú cselekvési program készül kimunkálásra, és ezt ne felejtsük el. Ez a területfejlesztési tanácsoknál a regionális tervezés, hiszen az általános vitában is többször visszatértünk rá, szinte nem volt olyan felszólaló, ha emlékeznek képviselőtársaim, aki ne említette volna a gyermekek napközbeni ellátásának intézményi hálózatfejlesztését. Én olyan régióban vagyok országgyűlési képviselő, amelyik a múlt héten pénteken fogadta el az akciótervét, és ebben az akciótervben a gyermekek napközbeni ellátására is és a humánerőforrás-fejlesztésre is beállított olyan fejlesztési prioritásokat - konkrétan már ezek pályázati kiírások formájában meg fognak jelenni -, amelyekhez forrást is mellérendelt milliárdos nagyságrendben.
Ha látjuk azt, hogy az észak-magyarországi régióban ilyen forrásokat rendelnek, mondjuk, egy cselekvési terv mellé, akkor nagy valószínűséggel a másik hét régióban is hasonló nagyságrendű forrásokat tesznek mellé, legyen ez a bölcsődei fejlesztés, az óvodai fejlesztés, a gyermekek korai fejlesztése, a pedagógusok képzése, a napközbeni ellátást végző intézményben dolgozók, a gyermekjóléti szolgálatok, és még sorolhatnám. Akkor bátran mondhatjuk azt, hogy csak a következő két-három évben, ha az észak-magyarországi régió milliárdokat, több mint 5 milliárdot szán erre a fejlesztésre, akkor a másik hét régióban körülbelül ilyen nagyságrendben az 40 milliárdos fejlesztési program két évre. Mivel hétéves tervezés van a régiókban, bátran mondhatjuk, hogy 100 milliárdos nagyságrendű források lesznek mellérendelve a célkitűzéseknek. Ez a nagyszerű ebben a dologban. Remélem, hogy a parlament két hét múlva egyhangúlag támogatja ezt a programot.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem