MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három módosító indítványomat szeretném indokolni és ajánlani.
Az 1. szám alatt azt javasoltam, hogy az egész szövegben egységesen a „gyermek” szót használjuk a „gyerek” helyett. Van olyan, hogy egy mondatban is vált a szöveg, például a 4. oldalon: „a szegény gyerekkor nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti, hanem azt is, hogy a gyermekek előtt lezárulnak azok a lehetőségek…” Megszámoltam, hogy 140-szer fordul elő a „gyerek” szó és annak ragozott alakja, és 219-szer a „gyermek” szó. Kétségtelen, hogy egy picit más aurája van a „gyerek” szónak, mint a „gyermeknek”, de az isten szerelmére, egy jogi szövegben egy fogalomra ugyanazt a szót kell alkalmazni. Legnagyobb megdöbbenésemre egyetlen bizottság sem támogatta, sőt az előterjesztő, aki tulajdonképpen hibás ebben az anomáliában, az sem támogatta.
Nem értem a dolgot. Meg kellett volna köszönni, hogy ezt észreveszem és javaslom, mert hiszen úgy tűnik, annyira futtában készült el a szöveg, hogy egyszerűen végig sem olvasta valaki figyelmesen. Egy lektor kellett volna, és ez megoldódik.
Ennél fontosabb a 11. szám alatt benyújtott javaslatom, amely meglepő módon nagyon rezonál Révész Máriusznak, a nálam jóval fiatalabb képviselőtársamnak a javaslatára, aki szintén felismerte azt, hogy az egész képviseleti rendszerben nagyon súlyos aránytalanság van. Hiszen újkori demokráciánkban világossá lett az, hogy azoknak az embereknek és rétegeknek és csoportoknak van súlyuk a magyar politikai életben, amelyek szavazatokkal rendelkeznek. Minden más, nevezhetjük altruizmusnak, szolidaritásnak, szeretetnek vagy egyébnek, nem működik. Fájó szívvel azt kell mondania a politikus vezetőnek, hogy sajnos nem tudok ezzel foglalkozni. Számtalan példáját látjuk ennek. Azt, hogy négy éven keresztül a családi pótlékot nem valorizálták, pedig három számjegyű volt az infláció, vagy hogy a magunk háza tájáról is mondjak példákat, egyetlenegy törvényjavaslatba se lehetett bevinni azt, hogy személyek szerint disztingváljanak. Például itt volt az egyébként jó Sulinet-kezdeményezés, amely kizárta azokat a családokat, ahol lehetett tíz gyerek vagy öt gyerek, de az apa 3 milliónál többet keresett, mert az anya otthon volt.
(21.30)
Vagy bevezettük a luxusadót, és akkor beadtam olyan módosító indítványt, hogy az abban a házban lakó személyek száma alapján növelni kellene a határt. A közelünkben lakott egy tízgyerekes család, és amikor egy nagyon rossz telekre építették a házukat, az olcsó volt, de közben felmentek az árak, luxusadó alá kerültek, és már alig tudnak megélni. Amikor ezt előadtam a frakciómban, és azt kértem, hogy támogassák az erre vonatkozó módosítókat, akkor a frakcióvezető odadörmögte, hogy adják el a lakást, és menjenek el Rákoskeresztúrra, ott nem kell majd luxusadót fizetniük.
Ezek a mentalitások azért vannak, mert a politikai aritmetika szerint hivatalosan csak azzal kell foglalkozni, akinek választójoga van. Az idős ember alig tud eltipegni a választófülkéhez, mégis fontos és bizonyos kedvezményeket kap. A lakosságnak most már sajnos csak az ötödét kitevő gyerekeknek ebben a Házban nincs artikulációjuk. Amikor tizenegy évvel ezelőtt az alkotmányozásról szóló határozati javaslaton dolgoztunk - sajnos nem lett az alkotmányból semmi -, akkor is felvetettem ezt, de akkor még a társadalom 25 százaléka gyerek volt. Tizenegy év alatt lement egyötödére! Ez is az egyik oka annak, hogy a politika nem veszi figyelembe őket, nem figyel oda rájuk. Mert ha odafigyelne, megbukna, mert a voksok számára optimalizálják a dolgokat. Ez rendkívül súlyos probléma. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Elnök úr, még egyszer szót fogok majd kérni. Köszönöm.
