MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 11. száma alatti javaslatomat folytatnám. Azt szeretném elmondani, hogy tulajdonképpen a vitatkozóknak igazuk van, mert különböző dolgokról beszélnek. Ez olyan, mint egy komplex szám, hogy van egy imaginárius része és egy reális része, az egyik a szociális probléma, a másik pedig a társadalom legnagyobb beruházási problémája. Ez durván hangzik, de a társadalom legnagyobb beruházása az, hogy a jövő generációját föl kell építenie, létre kell hoznia, föl kell nevelnie. És van egy szociális probléma, ami azt jelenti, hogy a szegénységen segíteni kell.
Ezért engem mindig irritált az, amikor családtámogatásról volt szó. A családokat nem támogatni kell, hanem hozzá kell járulni a gyermeknevelés költségeihez, mert ez az egész társadalomnak az érdeke. Nem szórakozásból nevelünk gyerekeket, bár nagyon jó dolog az, és élvezzük is, hanem ennek révén újul meg a társadalom, lesznek teherviselő személyek, akik a hátukon viszik a társadalmat. Ezt a kettőt el kell különíteni. A közösségnek kutya kötelessége részt venni ebben az erőfeszítésben. Sohasem tud teljesen részt venni, mert ha anyagilag teljesen kompenzálná, akkor sem tudná mindazt megadni, mint amit a szülők megadhatnak. Tehát ez nagyon fontos dolog.
És ebben a kérdésben egy innovatív gondolat volt, már egyébként az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásán előfordult, ahogy Balsai képviselő úr a vitában megemlítette, már akkor fölvetettem ezt, és egy modern, innovatív gondolat volt. Örülök, hogy Révész Máriusz fiatal képviselőtársam ugyanilyen eredményre konkludált, hogy nincs artikulációja itt a Házban a gyerekeknek és a gyerekek érdekének, és valamit kell csinálni ennek érdekében.
Megint elmegy az idő, és ezért a következő javaslatomra térek rá, ami a 13. lajstromszám alatt van. Ennek pedig az a lényege, én azt tapasztaltam, hogy az anyák, de adott esetben a gyermeküket otthon nevelő apák esetében is rendkívül nagy probléma visszatérni a gyermeknevelés után a társadalomba. Hihetetlenül nehéz egy 36-38-40 éves anyának, miután már három gyereke elég nagy lett, hogy visszatérjen a munkához, és találjon magának megfelelő foglalkozást. Itt társadalmi és állami segítségre van szükség. Tehát egy ilyen tervezetben, egy ilyen koncepcióban ezzel a kérdéssel feltétlenül foglalkozni kell.
(22.00)
Voltak kezdeményezések, a 40 Plusz meg a többi általánosságban, de ott van egy ember, aki fölnevelt három-négy-öt gyereket, óriási tapasztalatra tett szert, 38-40 éves, ereje teljében van, és nem tud elhelyezkedni. De már ott kezdődik, hogy a fiatal orvosnő, fiatal tanárnő, fiatal mérnöknő nem mer otthon maradni a kicsivel, rohan vissza a munkahelyére, nehogy lemaradjon a dolgokról. Nem marad le semmiről, ezt mi öregek már tudjuk, hogy az égvilágon semmiről nem marad le, de ez az érzése van, és a környezete ezt sugallja. A vállalati, munkahelyi előmenetele azoknak, akik otthon maradnak a gyerekükkel, egyszerűen visszaesik.
Hát legyen igenis divat, legyen a társadalomnak egy segítése, és ismerje el azt, hogy valaki fölnevelt három vagy négy, vagy öt gyereket, és utána még rendelkezésünkre áll, a társadalom rendelkezésére! Legyen meg ennek a módja, legyen meg ennek a sikkje, a divatja, hogy így mondjam, divatba kellene ezt hozni. Tessék megkérdezni, hogy hogyan tud ma egy 38-40 éves anya elhelyezkedni, aki szeretne dolgozni. És miért ne tudna egy másodkarriert véghezvinni? Miért ne preferálnánk ezt? Mondjuk, a katonáknál ezt preferáljuk: ha valaki 45 éves korában kiválik a hadseregből Angliában, és utána egy másodkarriert kezd, ennek megvan a módja, a társadalmi elfogadottsága. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Egy mondat, elnök úr: ilyen társadalmi elfogadottságot kellene adni az anyáknak vagy adott esetben egy-egy apának, aki visszatér a gyereknevelésből a társadalmi munkához.
Köszönöm szépen.
