HOCK ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ennek a kérdésnek két héttel ezelőtt kellett volna elhangoznia, csak idő hiányában nem került rá sor. Az elmúlt hétvége még aktuálisabbá tette ennek a kérdésnek a feltevését, tekintettel arra, hogy a szombatról vasárnapra virradó éjszaka Pestújhelyen ellopták Antall József bronz mellszobrát, nyilvánvalóan nem azért, mert olyan nagy műértéket képviselt, hanem azért, mert be fogják olvasztani és ismét el fogják adni.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az MDF képviselői az elmúlt években számos alkalommal szólaltak fel a parlamentben, és tettek javaslatot, illetve kérdezték a tárca illetékeseit, hogy rendjén valónak találják-e a színesfém-kereskedelem szabályozását Magyarországon, s azt kell mondani, hogy a kormány képviselői - ön is, államtitkár úr - minden egyes alkalommal nagyon határozottan azt válaszolták, hogy a törvényi szabályozás teljesen megfelelő, a helyzet megnyugtató. Az egyre szaporodó esetek ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják, legalábbis számunkra.
Április 13-án Budapest és Debrecen között a vonatok mintegy öt órát késtek azért, mert elloptak 15 méternyi rézkábelt. Április 29-én Cegléden akcióztak a kábeltolvajok, aznap a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon szinte minden vonat késett. Úgy gondoljuk, ez is önmagáért beszél. A helyreállítási munkát a vasútnál fegyveres őrökkel kontrollálják már, és a legkritikusabb helyeken szintén őrséget állítanak. De mint közismert, Magyarországon 7 ezer kilométer vasúthálózat van és több tízezer kilométer rézkábelt használnak. Nyilvánvalóan nem lehet minden egyes méter mellé fegyveres őrt állítani, hogy ne tudják azt ellopni.
Az elmúlt évben meghatszorozódott Magyarországon a fémlopások száma. Ez elképesztő! 600 százalékkal növekedett az ilyen típusú bűncselekmények száma, ami több száz millió forintos kárt okoz a nemzetgazdaságnak és általában azoknak a tulajdonosoknak, akiknek megdézsmálják a tulajdonát, és mindössze 5 százalék az, ami ténylegesen felszámolásra kerül.
(16.50)
Az MDF azt javasolja, hogy a színesfémbegyűjtés engedélyhez és erkölcsi bizonyítványhoz legyen kötve. A begyűjtők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - egy másodperc -, amikor leadják, azt tételesen nyilván kelljen tartani. Én azt kérdezem államtitkár úrtól: még mindig úgy gondolják, hogy minden rendben van? Mikor várható az, hogy érdemi intézkedés történik ebben a kérdésben?
Köszönöm. (Szórványos taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem