ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A címben feltett kérdésére leginkább azt tudnám válaszolni, hogy úgy látom, inkább a képviselő úr törekszik arra, hogy az oktatásügy Mikola Istvánja legyen. Elég jó úton halad, ahogy látom, a tényektől való távolságtartásban már megközelítette érdemdús képviselőtársát. Merthogy, képviselő úr, amiről ön beszél, az nem indok, hanem valódi ok, hiszen 1980-hoz, a csúcsponthoz képest 350 ezerrel kevesebb általános iskolás gyerek van ma, a mai 850 ezres létszám 2010-ig 740 ezerre csökken, és bizony ezek a változások kikényszerítenek az oktatási rendszerben átalakulást, kikényszerítenek akár intézménybezárásokat is.
Hozzá kell azonban tennem, hogy a ma zajló intézményi átalakulások döntő része, hála istennek, nem ilyen, hanem olyan típusú intézményi összeolvadásról, közös intézmény kialakításáról, tagintézményi továbbműködésről van szó, amit tudomásom szerint önök is támogatnak. Ezt abból gondolom, hogy a „Legyen jobb a gyermekeknek!” programhoz hetven fideszes és KDNP-s képviselőtársunk nyújtott be olyan javaslatot, olyan módosító indítványt, amelyik a kis létszámmal működő felső tagozatok bezárását követeli a kormánytól. Ha pedig van ebben szakmai egyetértés - mi ilyen drasztikus lépést nem terveznénk, amelyik erőszakkal zár be intézményeket -, ha van abban egyetértés, hogy egy nagyobb intézményméretben jobb minőségű oktatást lehet teremteni akkor, ha megengedjük a tagintézmények önállóságát, támogatjuk és lehetővé tesszük, hogy az alsó tagozatok helyben működjenek, és mögöttük álljon egy olyan szakmai együttműködés, amelyik jobb minőségű oktatást okoz, akkor ebből kiindulva talán értelmes szakmai párbeszédnek lenne értelme. Erre hívom inkább a képviselő urat is, a minek nevezzelek játék helyett.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem