SZÁNTÓ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SZÁNTÓ JÁNOS
SZÁNTÓ JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A kormány által elkezdett reformfolyamatok részeként a közigazgatási és egészségügyi területen végrehajtandó feladatok szükségessé teszik több közlekedéssel összefüggő törvény módosítását is. Ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagjaként jogharmonizációs kötelezettsége van, amely alapján módosítani kell a vízi közlekedésről szóló törvényt is. Az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadását tehát nem egy terület átfogó átalakításának szükségessége indokolja, hanem a hatékonyabb működés, a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítésének elérésére irányuló szabályozás igénye is.
A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, előterjesztett T/2837. számú törvényjavaslat négy közlekedési tárgyú törvény módosítását tartalmazza három témakörben. A törvényjavaslat egyfelől módosítani kívánja a légi közlekedésről szóló törvényt, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényt. A módosítások lényege, ahogy az előterjesztő az expozéjában is elmondta, az államháztartás hatékonyabb működésének elősegítése a meghatározott szervezeti átalakulások végrehajtásával. A Katonai Légügyi Hivatalnak a polgári légiközlekedési hatóságba történő beolvadásáról kormányhatározat rendelkezik. A szervezeti átalakítás célja egyértelműen a párhuzamosan ellátott feladatok megszüntetése, valamint az EU jogának történő megfelelés annak biztosításával, hogy egyetlen hazai szervezet se láthasson el egyidejűleg közlekedésbiztonsági és hatósági feladatokat.
A Katonai Légügyi Hivatal jelenleg egyidejűleg látja el a légi közlekedésről szóló törvényben meghatározott katonai légügyi hatósági feladatokat, valamint az állami közlekedésbiztonsági szerv feladatait. A szervezeti átalakulás eredményeként a Katonai Légügyi Hivatal balesetek kivizsgálásával kapcsolatos feladata és hatásköre kifejezetten baleset-vizsgálati célra törvénnyel létrehozott közlekedésbiztonsági szervezethez kerülne. A szakmai kivizsgálásnak tehát a továbbiakban polgári és katonai területen egységes szabályozását kívánja megteremteni a törvényjavaslat.
A törvénymódosításnak ugyancsak lényeges s véleményem szerint nagyon pozitív eleme, hogy kiterjeszti a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény hatályát minden légiközlekedési balesetre, repülőeseményre és légiközlekedési rendellenességre.
(13.10)
Ez a szervezeti átalakítás az egységes szemléletű szakmai kivizsgálás megteremtésének előfeltétele. A módosítás ugyanakkor megteremti a törvényi feltételeket ahhoz, hogy 2007. július 1-jétől minden esetben a közlekedésbiztonsági szervezet járjon el a balesetek vizsgálata során.
A törvényjavaslat e módosítással összefüggésben tartalmazza a légi közlekedésről szóló törvény megfelelő módosítására vonatkozó rendelkezéseket is. Biztosítani kell ugyanis, hogy a légiközlekedési hatósági feladatokat a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt működő Légiközlekedési Hatóság maradéktalanul el tudja látni, a légi közlekedésről szóló törvény által meghatározott keretek között. Ennek érdekében a törvényjavaslat tartalmazza a szükséges felhatalmazó rendelkezéseket is.
A törvényjavaslat ugyancsak módosítani kívánja a vízi közlekedésről szóló törvényt, amelyet jogharmonizációs és közlekedésbiztonsági szempontok indokolnak. A vízi közlekedésről szóló törvény rögzíti, hogy a 20 tengeri mérföldnél hosszabb utakon közlekedő tengeri személyhajó és tengeri gyorsjáratú vízi jármű, illetve az államhatárt átlépő belvízi személyhajó üzemben tartója köteles nyilvántartást vezetni a hajón utazó személyek nevéről, életkoráról és neméről, s azt szükség esetén a felkutatási és mentési műveletek végrehajtása céljából köteles a felkutató- és mentőszolgálatok részére átadni. A törvényjavaslat lehetővé kívánja tenni, hogy a vízi közlekedés hatékony és biztonságos működése érdekében a létrehozandó folyami információs szolgáltatások használata során - a felkutatási és mentési műveletek végrehajtása céljából történő átadás mellett - a személyes adatok a hajók közlekedésével és más szükségletekkel összefüggő hatósági intézkedések céljából is megadhatók legyenek. A hajón utazó személyek személyes adatait ugyanakkor - a hatóság adatkérése esetén - hatósági feladatok végrehajtását biztosító célokból a hajózási, vám-, rendőr- és egészségügyi hatóságok, illetve a határőrség számára lehet rendelkezésre bocsátani.
A törvényjavaslat legkisebb terjedelmű módosítása a vasúti közlekedésről szóló törvényhez kapcsolódik, amely szoros összefüggésben van a jelenleg is folyamatban lévő egészségügyi reformmal. A törvényjavaslat nevesíteni kívánja a vasúti közlekedésről szóló törvényben az Állami Egészségügyi Központot mint a vasutasok egészségügyi szolgáltatását biztosító intézményt.
Tisztelt Országgyűlés! A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/2837. számú törvényjavaslatot a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja a kormány által elindított közigazgatási átalakításokat és költséghatékony működést elősegítő törvényjavaslatnak tartja, amely ugyanakkor a jogharmonizációs kötelezettségeink teljesítéséhez is hozzájárul. A párt országgyűlési képviselőcsoportja ezért a törvényjavaslat elfogadását támogatni fogja, és az ország érdekében a képviselőcsoport nevében erre kérem valamennyi képviselőtársamat is, ahogyan az több bizottságban is már megfogalmazódott.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem