JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen nem a beterjesztett javaslat mellett szeretnék további érveket mondani, mert az úgy van, ahogy államtitkár úr elmondta, egy jól előkészített javaslat van a Ház előtt, és egyértelműen az önkormányzati bizottságban is mindannyian támogattuk e törvényjavaslat elfogadását.
(14.20)
Hogy mégis szót kértem, annak az az oka, hogy van a Ház előtt egy másik indítvány, a Hagyó Miklós képviselő úr által beterjesztett indítvány, amely a lakástörvény egy másik, de ezzel összefüggő pontját érinti. Én arra készülök, hogy a holnapi bizottsági ülésen a bizottságnál benyújtunk egy indítványt, hogy a két jogos problémát együtt kezeljük.
Tehát szeretném itt most felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy figyeljenek majd a módosító indítványokra, mert reményeim szerint az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elfogad egy olyan módosító indítványt, amely a törvény 62. §-ának módosítását is tartalmazza. Ez a 62. § rendelkezik a kényszerbérletek felszámolására is felhasználható, lakásalappal kapcsolatos pénzügyi alapról. E lakásalap felhasználásának a kötöttségén szeretne oldani Hagyó képviselő úr, amivel a bizottság korábban már egyetértett.
Én úgy gondolom, megteremthető a konszenzus, és lesz egy olyan bizottsági módosító, amely majd megoldja mind a két problémát, és akkor reményeink szerint ezt a törvényt rövidesen egy lépcsőben módosítja a parlament, és két meglévő feszültséget, két problémát megoldunk vele. Úgyhogy a részletes vita során erről a módosítóról majd itt a Házban is részletesen fogunk szólni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem