DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Trükkös Jauernik úr szavait meghallgathattuk, ő már a 13. havinak nagy trükközője, hiszen ő volt korábban is az, aki a költségvetést három évvel ezelőtt hasonló trükkel módosította, mert a kormány nem volt olyan bátor, hogy ő nyújtsa be ezt a módosítót. Mindannyian emlékszünk rá, abból se lett sok jó dolog.
Az pedig, tisztelt képviselő úr, hogy 2009-ben mi lesz… Arról már tudnánk mesélni, hogy például milyen volt az ötéves adócsökkentési programjuk, amely 2007-ben is adócsökkentést irányzott elő, és utána egy tollvonással azt mondták, hogy baj van, az ország érdeke most azt kívánja, hogy ezt a törvényt félre kell tenni. Semmi garancia nincs arra, hogy 2009-ben önök mit fognak csinálni. És az meg, hogy kire kell figyelni, hát már ne haragudjon! Önmagát figyelmezteti, kedves képviselő úr? Ki fogja elsinkófálni a 13. havit és annak a pénzügyi fedezetét? Önökre vagy a kormányukra kell így figyelni? Nyilvánvaló, hogy a kormány is támogatja, hiszen ő nyújtotta be ezt a törvényt, nem pedig az MSZP-frakció, így tulajdonképpen nem tudom, a kormányzati szándékot hogyan kívánja értelmezni.
Amit most látunk, az egyértelmű: a 13. havi megszüntetésére irányul. Ezt nem merték kimondani, ezért megpróbálták mindenféle csavarral ezt most egyelőre béremelésként szétteríteni. Lehet ezt csinálni, csak mondják meg, hogy így gondolják.
Az pedig, hogy a makro- és mikrogazdasági viszonyokat meg közvetlenül a közalkalmazottakat ez hogyan érinti, ez a lényege a trükknek, amit önök képviselnek. Egészen másképp hat az egyes dolgozó szintjén, másképp hat az önkormányzat szintjén és másképp hat a költségvetés egyensúlyát tekintve. Önök ezt a trükköt mutatták be, gondolom, most nem kívánja, hogy ennek részleteit bemutassam, ön legalább annyira tudja, kedves trükkös képviselőtársam. Gratulálok a trükkhöz!
Ne tegyék ezt, ez az én javaslatom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem