DR. HEINTZ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HEINTZ TAMÁS
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy megkérjem, hogy amennyiben úgy gondolja, hogy a téma nem idevaló, akkor bízza rá az elnök úrra, hogy ha nem a napirendi ponthoz szólok hozzá, akkor gondolom, tán rám fog szólni, hogy hagyjam abba. Ezt hadd kérjem öntől. Egyébként megnyugtatom, hogy ez az anyag a mai felszólalásom anyaga, nem tévesztettem el sem a pendrive-ot, sem a nyomtató használatát.
Engedje meg, hogy az utolsó mondatára reagáljak. Szégyenletes és szánalmas, hogy a háziorvosok rá vannak szorulva a vizitdíjra - igen, mert önök már úgy alulfinanszírozták a háziorvosi ellátást, hogy vizitdíj nélkül működésképtelenek. Erről van szó, és így örülnek a legutolsó pillanatban még az öt percen belül érkező, ott még meglévő, önök által még nyújtott sürgősségi háziorvosi ellátás keretén belül. Igen, talán megmentették egy kicsit a háziorvosokat, de jövedelmet nem kaptak, nem termelnek, éppen csak túlélésükhöz elegendő az, amit kaptak. Persze, hogy elfogadják, hiszen nekik folyamatosan betegeket kell ellátni, attól függetlenül, hogy önök ezt mérhetetlenül alulfinanszírozzák.
Egyelőre ennyit. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem