DR. HEINTZ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HEINTZ TAMÁS
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Engedjék meg, hogy még egyszer elmondjam, mert nem egyértelmű. Miután ez az utolsó lehetőség hosszú ideig a vizitdíj ellen való tiltakozásra e falak között, ezért hadd mondjam el: még egyszer csak itt lehetett elmondani. Egyértelmű, hogy ezzel a parlamenti döntéssel tudják kihúzni a népszavazás lehetőségének az esélyét is, azt, hogy meghallgathassák valójában az embereket, azokat, akikről ez az egész szól.
Másrészt pedig mind Vojnik Mária képviselő asszony, mind Göndör István képviselőtársam elmondta, hogy vannak hibák. Ez nagyon jó, és valójában erről van szó. Higgyék el, hogy én, aki harminc évig dolgoztam az egészségügyben, tudom, hogy miről szól, és mindenki erről beszél, akit ismerek. Csak egy baj van: ezeket a hibákat úgy követték el, hogy embereken történő engedély nélküli kísérletbe fogtak, és itt vannak áldozatok. Hát mi erről beszélünk.
Mindenki állítja, hogy szükséges a változtatás. De arról van szó, hogy ez a fajta hűbelebalázs technika, lám, néhány hónappal a bevezetése után bajban van, gondok vannak vele, és nemcsak az, hogy háromszor annyi vizitdíjat fogunk kérni az indokolatlan gyermekellátás során.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem