JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság a legutóbbi ülésén megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot, értelemszerűen az önkormányzati és területfejlesztési bizottsági ülésen az önkormányzati ügyeket érintő volt a vita, főleg ezeket a kérdéseket vitattuk meg.
Összességében, mint ahogy államtitkár úr is elmondta, a 13. havi illetmény hathavi előrehozása az, ami motiválta a beterjesztett törvényjavaslatot, de emellett néhány pontosítás, kiegészítés is bekerült a törvényjavaslatba. Úgy ítélte meg a bizottság, hogy a 13. havi illetmény egy félévre jutó részének az előrehozása önkormányzati szempontból rendben van. Ennek a technikai kivitelezését tartalmazza a törvényjavaslat. A tegnapi napon a Ház elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a megállapodást tulajdonképpen törvényerőre emelte, tehát mindenképpen kell a végrehajtást is szabályoznunk a 2007. évi költségvetésben.
Az, hogy az önkormányzatoknál a kifizetés a költségvetési törvény 5. mellékletének - amely a központosított előirányzatokat tartalmazza - a 9. pontjában szereplő, felülről nyitott előirányzatból történik, azt gondoljuk, hogy helyénvaló, és biztosítja a 2007. évre, hogy nem terheli az önkormányzatokat többletteher.
(14.40)
Azt, hogy 2008-ban hogyan lesz, ez a törvény még nem rendezi. A bizottságban ezen jelentős vita volt, hogy arra is garanciákat kellene kapnia az önkormányzatoknak - természetesen most nem lehet garanciát adni a következő évi költségvetésre, de ott nem szabad erről elfeledkezni -, hogy ne származzon többletteher abból, amit a kormány és a szakszervezetek kötöttek. Tehát az önkormányzatok nem vettek részt ebben a megállapodásban, ezért az önkormányzatokat többletteher ne is terhelje!
A beterjesztett törvényjavaslat másik része a pontosítások, kiegészítések, néhány ilyen nagyon fontos kérdés is bekerült ebbe a törvényjavaslatba. Összességében azt tudom mondani, hogy ahol nem volt egyértelmű és pontos a költségvetési törvény, ott pontosításra került, és ahol jobbítani vagy rosszabbítani lehetett a pozíciót, az önkormányzatok számára minden esetben kedvezőbb megoldást tartalmaz ez a törvényjavaslat. Így hadd emeljem ki, amiről az államtitkár úr is szólt - kicsit virágnyelven -, például az önhiki kérdését. Egyértelművé vált, hogy az önkormányzatoknak a 6. melléklet 3. pontjában az egyéb támogatás, amelyet az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hagy jóvá, nem számít be a bázisba, ez önkormányzati oldalon egyértelműen pozitív, olyannyira, hogy ez azt jelenti, hogy ebben az évben több mint kétmilliárd forinttal biztosan több lesz az önkormányzatok 6. melléklet 1. pontjában szereplő önhikis támogatása. De ugyanígy a közoktatás területén is pozitív irányú dolog, hogy az 1500 lakos alatti településeknél a közigazgatási hivatal felmentést adhat a társulás alól; lehet felmentést kérni és kapni is, ha nem tud társulni az a kistelepülés az oktatási feladat ellátására alakult társuláshoz.
Hasonló a dolog a körjegyzőségeknél is, ahol a létszámok úgy alakulnak, hogy pont ezer körül van. Tehát ha abban az időpontban, amelyet a költségvetési törvény tartalmazott, nem volt meg az ezer lakos, de már megvan, abban az esetben az önkormányzatnak nem kötelező ez a társulás, mert az ezer lakos alatti településekre írtuk elő. Azt gondolom, ezeket a pontosításokat, javításokat - mivel nem ellentétesek az önkormányzati érdekekkel - mindenképpen támogatni kell, és javasoljuk az elfogadást. A bizottság döntése 16 igen és 12 tartózkodás volt.
Szóba került még jó néhány kérdés a költségvetéssel kapcsolatban, így hadd említsem meg, hogy ezen az ülésen is szóltunk az Ökotám-rendszerrel megvalósított beruházások visszafizetési kötelezettségéről, amely komoly probléma és feszültség az önkormányzatok számára.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem