BÓKAY ENDRE

Teljes szövegű keresés

BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A magam részéről is a törvény elfogadása mellett kívánok érvelni. Örömmel láttuk azt, hogy benne van az M6-os megépítésének három szakasza, nevezetesen a Dunaújváros-Szekszárd, Szekszárd-Bóly és Bóly-Pécs közötti szakasz megépítése. Mint pécsi képviselő tudom, hogy a városban szinte mindennapos beszéd az, hogy vajon elkészül-e időben a 6-os út, tudjuk-e használni. Ugyanis önök előtt is ismert, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa lesz 2010-ben. Nyugodtan mondhatom itt, hogy ez az egyetlen olyan nagyváros ma Magyarországon, amelyhez nem vezet autóút, autópálya, tehát a megközelítése rendkívül nehéz. Ahhoz, hogy a város sikeresen szerepeljen, és a városon keresztül természetesen az ország is profitálni tudjon az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséből, szükséges az, hogy az utat időben megépítsük.
Minden olyan intézkedés, amely arra irányul, hogy egyszerűsítse ezt az eljárást, számunkra üdvözítő. Ezért rendkívül támogatjuk a közművek kiváltását, a régészeti feltárások megváltoztatását, meggyorsítását, illetve a forgalomba helyezés lerövidítését és minden olyan adminisztratív intézkedést, amely az építést elősegíti, és az út átadását minél gyorsabbá teszi a számunkra.
A városban nálunk, Pécsen az is szóbeszéd tárgya, hogy ahányszor elindul Horvátországban egy útépítés vagy egy autópálya-építés, számunkra hihetetlen gyorsasággal elkészül. Amikor ezeket megnéztük és összehasonlítottuk, azt láttuk, hogy Horvátországban az engedélyeztetési eljárások sokkal rövidebb időt igényelnek, sokkal egyszerűbbek, és ezért az építkezés sokkal hatékonyabb is. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy maguk az építtetők vagy az építők nem rendelkeznek olyan technikai feltételekkel, amelyek az autópálya-építéshez szükségesek, vagy nem elég gyorsak, nem elég ügyesek, hanem egyszerűen arról, hogy olyan felesleges adminisztratív akadályokat állítottunk magunk elé, amelyek, azt hiszem, tovább nem tarthatók.
Köszönöm szépen.
(12.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem