IVANICS FERENC

Teljes szövegű keresés

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A táblázat fontosságáról az imént még beszélgettünk. Közben kikerestem az eredeti törvényjavaslatot, a 2003. évi LXXVIII. törvényt, ami alapján meghatározzák, hogy az 1., 2., 3. számú melléklet mire jó. Ebben a helyzetben azt mondja a törvénynek a 2. § (1) bekezdése, hogy az 1. számú táblázat azokat az utakat tartalmazza, amelyeket 2007. december 31-éig átadnak. Ha összenézzük azzal a táblázattal, ami most szerepel a parlament előtt, akkor 10-15 átfedés is van a kettő között, tehát azt mondhatjuk, hogy ez a törvény nyilvánvalóan nem teljesült, hiszen 2007. december 31-éig ezek az utak nem kerülnek átadásra.
Ez azt is mutatja, hogy bizony egy ilyen táblázatnak el lehet hessegetni a jelentőségét, és azt mondhatjuk, hogy nem számít, hiába van az törvénybe írva, úgysem tartjuk be, úgysem fog megépülni, mert majd műszaki okokra hivatkozunk. Mindazonáltal én azt gondolom, hogy az a jó és az a fontos, hogyha bekerülnek olyan közlekedésfejlesztési elképzelések, amelyek már más, egyébként érvényes közlekedéspolitikai döntésekben szerepelnek. Tehát ilyen módon én erősíteném azokat a javaslatokat, amelyek a közlekedéspolitikáról szóló határozati javaslattal koherensen tudják a táblázatot bővíteni.
Fónagy képviselőtársammal egyetértek abban, hogy szükséges az, hogy az utak közül minél több kerülhessen bele abba a keretbe, amelyik - idézőjelben - gyorsított eljárásban tud megépülni, ez mindannyiunk érdeke. Az M9-es mellett még egy mondatot mondanék. Számunkra azért is fontos, mert nyilván az egész térséget mozgatja meg. Ezt a tételt még kifelejtettem, és ebben az utolsó 10 másodpercben még elmondom: Kapuvár és környéke számára is fontos a 86-os és az M9-es is.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem