KONTUR PÁL

Teljes szövegű keresés

KONTUR PÁL
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek azzal, hogy az eredeti sugaras koncepciót végig kell vinni. Teljesen igaza van, csak így tudjuk segíteni azokat a helyeket az országban, amelyek nagyon elmaradottak iparilag, csak így tudjuk bekapcsolni őket a lüktetésbe, az ország életébe.
Viszont vannak per pillanat kialakult helyzetek, amelyek rendkívüli helyzetek. Ez alakult ki a 86-os út vonalán. Ebben viszont soron kívül kell beavatkoznia az államnak. Ugyanúgy, ahogy a 44-es út esetében is, baleset, halál és nagy anyagi kár folyamatos létrejötte következett be az út állapotából kifolyólag. Ugyanez van a 86-os mentén is. Tehát Puskás Tivadar képviselőtársam nagyon jól mondta el baleseti szempontból, az életek szempontjából. De az anyagi kár is olyan nagy mértékű, hogy ezért kell az államnak beavatkozni. Vannak ilyen helyzetek, amikor ezt nem lehet hagyni. Ez az állam feladata, hogy ezt ne hagyja. Az elsőbbséget nem venném el az eredeti koncepciótól, de valamilyen úton-módon a legrövidebb úton ezt meg kell oldani.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem