MOLNÁR ALBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Április 25-ei ülésén tárgyalta a pénzügyi és költségvetési bizottság a tárgyalt törvénytervezetet, és elsősorban költségvetési szempontból mérlegeltük ennek hatásait.
Azt tudjuk és látjuk, hogy ha valahol utak épülnek, odamegy a gazdaság, azt is látjuk, hogy ha a gazdaság megy, akkor bővül a foglalkoztatás, vagyis egy-egy területnek, ahova utak elérnek, megváltozik teljesen a képe, egy fejlődő gazdaságot mondhat magáénak. Ezért nagyon fontosnak tartotta a többség, hogy minél nagyobb számban épüljenek gyorsforgalmi utak.
Látjuk az elmúlt időszakból, hogy régészeti feltárások, kisajátítások, közműkiváltások, helyi önkormányzati érdekek, helyi gazdasági érdekek jelennek meg egy-egy útépítésnél, és nagyon nehéz ezeket valamiféle olyan összhangba hozni, ami mindenki számára megfelelő. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy ez a törvénytervezet jelentősen gyorsít a folyamatokon, hisz jelentős előrelépés az, hogy a közműkiváltásokat meg lehet gyorsítani, és költségtakarékosabban, határidőre el lehet ezeket végeztetni. Ezek a közműkiváltások eddig hátráltatták az utak gyors építését.
Ami még a bizottsági ülésen felvetődött, hogy mintegy 800 milliárd forintnyi forrást fordítunk a következő időszakban gyorsforgalmi utak, autóutak építésére. Ebből mintegy 250 milliárd forint áll rendelkezésre a gyorsforgalmi utakra helyi, hazai forrásból, mintegy ugyanennyi, 250-300 milliárd forintnyi európai forrással számol a program, és körülbelül 250 milliárdnyi az az összeg, amelyet PPP-programban utak építésére tervezünk fordítani. A legfontosabb az, hogy ezek a számok a Magyar Köztársaság konvergenciaprogramjához szervesen illeszkednek, és tartalmazza ezeket a konvergenciaprogram. Ilyen PPP-út lehet például az M3-as továbbépítése, az M6-os középső szakasza, vagy ide tartozik az M44-es út építése. Azt gondolom, itt a Házban egyik képviselőtársunk sem kérdőjelezi meg ezen utak építését.
Összesítve tehát, az április 25-ei ülésen 16 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 8 tartózkodás mellett a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta, és kérem képviselőtársaimat is, hogy támogassák a törvénytervezet mihamarabbi megszavazását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem