SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon köszönöm Ipkovich György képviselőtársam felszólalását. Azt gondolom, valóban a közös szakmai együttműködés teszi lehetővé azt, hogy útépítés, autópálya-építés és a közúthálózat fejlesztése kapcsán együttműködjünk, és nemcsak hogy együttműködjünk, hanem ez behozza az országban azt a hatalmas lemaradást, ami az elmúlt évtizedekben ebben az országban keletkezett.
Valóban én is egyetértek azzal, amit Nógrádi László képviselőtársam és ön is mondott, hogy a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése mellett a közúthálózat fejlesztése nélkül bizony nagyon nagy bajba kerülnek mind az autósok, mind a fuvarozók, de leginkább a településeken átdübörgő kamionok miatt az ott élő emberek.
Még egy dolgot nagyon szeretnék önnek megköszönni, tisztelt képviselőtársam: a 2002-es választási kampány óta először hangzik el ebben az Országgyűlésben az, hogy az EU-s csatlakozásunkat megelőzően Magyarország gyorsforgalmi úthálózatra nem kaphatott pénzt. Ez valóban így volt. Bár sok kampányban önök elmondták nekünk és a választóknak, hogy miért nem építettünk gyorsforgalmi utakat EU-s pénzekből, végre valaki kimondta, hogy nem lehetett. Ezért volt a vasúthálózat fejlesztése a polgári kormány alatt, ezért nem épültek gyorsforgalmi utak olyan mértékben, mint amennyire szerettük volna, pláne EU-s pénzekből. Most itt a lehetőség, és természetesen a kereszténydemokraták is minden lehetőséget és minden támogatást megadnak hozzá, hogy a következő években beáramló európai uniós pénzekből valóban gyorsforgalmi utakra is költsünk, de emellett még egyszer hangsúlyozom, természetesen a közúthálózat fejlesztése is nagyon fontos.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem