DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez év február 8-án kérdéssel fordultam a kormány fejéhez a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényben foglalt magyarigazolványok és természetesen a hozzátartozói igazolványok további sorsát illetően. Mint már itt említésre is került, a jelenleg érvényben lévő törvényes szabályozás szerint ugyanis alapesetben ezek az okmányok öt évre szóló érvénnyel rendelkeznek.
Kérdésemre február 23-án a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszolt, előre jelezve azt, hogy a törvény módosításának előkészítése folyamatban van. Örömmel látom, hogy a módosítójavaslat-csomag az Országgyűlés asztalára került, így hamarosan dönthetünk, és eloszlathatjuk azt a bizonytalanságot, amiért korábban a kérdésemet feltettem, hogy megmaradnak-e a kedvezmények. A válasz maga az itt levő javaslat.
A kérdés kapcsán mindenekelőtt tanulságos áttekinteni a törvény hatékonyságát. A miniszter úr által rendelkezésemre bocsátott adatok szerint 2002. január 1-je és 2006. december 31-e között összesen 871 897 magyarigazolvány, illetőleg magyar hozzátartozói igazolvány talált gazdára. Én kicsit másként értékelem ezt a jelenséget, mint az előttünk szóló. Hiszen a 2002. évi kezdet után, amikor még az eredeti, hatalmas országgyűlési többséggel elfogadott törvény alapján több mint félmillió igénybejelentés történt, ez a folyamat bizony megroppant, az igénylések száma csökkent. Végül is ez érthető, hiszen a törvény első, átfogó módosításával - mi tagadás - leértékelődött, sőt eljelentéktelenedett a magyarigazolvány, amelynek a jelentőségét egyébként az előttem szóló szocialista vezérszónok úr olyan rendkívüli hangsúllyal említette. Csökkent a jelentősége, hiszen a szülőföldön igénybe vehető támogatásoknak ez már nem volt feltétele.
Ha pedig számításba vesszük, hogy sokan nemcsak kedvezményekért, hanem a közösséghez tartozás kifejezéseként is akarták magukénak tudni a magyarigazolványt, akkor ez bizony kevés, és további gondolkodásra késztet. Továbbvezet oda, hogy sajnálatos módon van okunk feltételezni, hogy a kérelmek beadásánál visszatartó erőként jelenhetett meg az a megosztottság, amelyet a törvény elfogadásakor még nem lehetett előre látni. Hiszen akkor a Magyar Országgyűlés, mint mondtam, elsöprő többséggel fogadta el az első törvényszöveget.
A 2002. évi magyarországi országgyűlési választások során azonban nem sikerült kivonni a kampányvitákból a határon túli magyarok helyzetének törvényes könnyítéséről szóló törvényünket sem. Sőt, rendkívüli súllyal jelent ez meg. Ott van mindannyiunk tudatába égve a 23 millió román beözönléséről szóló fenyegetés, amely - gunyorosan azt mondhatnám - halhatatlanná tette a Szocialista Párt akkori elnökét, sőt azóta tudjuk, hogy nemcsak az akkori elnökét, hanem a jelenlegit is, aki egyúttal a miniszterelnökünk. Magam is kínosan emlékszem arra a jelenetre, amikor az Európai Tanácsnak a kérdéssel foglalkozó raportőre, Jürgens úr azzal rombolta le érveinket, hogy ő a magyarországi akkori baloldali ellenzék véleményét használja fel törvényünk ellen.
Ez a történet, ahogyan a státustörvényből kedvezménytörvény lett, azt a meggyőződést erősíti fel bennem, hogy a legalapvetőbb szembenállás a politikában nem a bal- és jobboldaliság mentén fogalmazható meg, hanem elsősorban aszerint, hogy a politikai hatalom hogyan tekint a nemzet tagjaira. Mint az ország polgáraira? Közösségünk tagjaira? Akik közakaratát igyekszik valósággá váltani? Avagy mint alattvalókra, akik kegyekért, előnyökért, kedvezményekért fordulnak a hatalomhoz, s így, ha jogilag nem is, de ténylegesen függésben tarthatók?
Talán idetartozik az a gondolat is, amely az egyik mai napirend előtti felszólalás kapcsán ötlött fel bennem. Hiszen amikor a liberális felszólaló elítélőleg szólt Márfi Gyula érsek úr szavairól, akkor nekem sajnos eszembe jutott, hogy a liberális állásfoglalás magában az Európai Tanácsban is rombolta a magyar összetartozást, az eredeti törvény elfogadottságát és értékét ott, a nemzetközi közvélemény előtt, és tudjuk nagyon jól - és ezt az érsek úr is kifejezte -, hogy a magyar állampolgársághoz való hozzájárulást bizony nagymértékben rombolta az, ahogyan ebben az ügyben a liberális párt hozzáállt a kérdéshez.
(10.10)
Talán mégiscsak igaza volt, én merem állítani, hogy alapvetően igaza volt az érsek úrnak, amikor ezt a véleményét kifejtette más vonatkozásban is.
Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvénymódosító szöveg jelentősége - áttérvén most már a politikai háttérről magának a szövegnek a részleteire -, hogy lehetővé teszi a meglévő magyarigazolványok folyamatos használatát a jogosult hátralévő életében, és a kedvezmények igénybevételét a jogosultság fennálltáig. A járulékos igazolványok, vagyis a diák- és pedagógusigazolvány, valamint az oktatói kártya helyett a továbbiakban betétlapok beteltével pótfüzetet adnak a kedvezményezettnek, ugyanakkor a törvénnyel a magyarigazolványon szereplő lejárati idő tehát érvényét veszti. Persze, majd megfelelő módon a tájékoztatást meg kell adni mindenkinek, hiszen az igazolvány megmarad eredeti formájában, és azon szerepel a lejárati idő.
Itt mindjárt felmerül az úgynevezett státusirodák sorsának kérdése, amellyel kapcsolatosan elég nagy a bizonytalanság. Az is szorongást kelt mindazokban, akiknek fontos a nemzetünk tagjai közötti kapcsolattartás biztosítása, hogy a schengeni rendszer bevezetésével vízumkötelezettekké válnak kárpátaljai és délvidéki nemzettársaink. Mivel az EU-s szabályozás szerint visszatérítésre, tehát a vízumterhek enyhítésére ily módon, szelektív módon magyarok számára nincs lehetőség, más megoldás szüksége merül fel, például utazási hozzájárulás, de erről nyilván még lesznek vitáink, legalábbis remélem. Az igényjogosultság elbírálásához pedig szükség lehet az előbb általam említett irodákra, de egyébként a betétlap, a pótfüzet igényléséhez is szükséges ezeknek az irodáknak a működése, és nyilván több egyéb feladatot is végig kellene gondolni.
Tisztelt Ház! A Fidesz képviselőcsoportja a felvetett kérdéseket is tekintetbe véve a törvénymódosításban foglalt változtatásokat - mint a törvény további működtetésének biztosítékát - a szavazáskor támogatni fogja. Az pedig legfeljebb szomorú kortörténeti - hogy ne mondjam, kórtörténeti - bizonyítékká teszi a törvényszöveget, hogy annak bevezetőjében továbbra is ott szerepel, hogy a törvény a Magyar Állandó Értekezlet kezdeményezésére és javaslatai alapján alakult ki. Vagyis annak a MÁÉRT-nak a munkája fekszik benne, amelyet maga a törvényszöveg a szomszédos államokban élő magyar közösségek nemzeti önazonosság-tudatának megőrzése és erősítése érdekében működő egyeztető testületnek nevez, és amelyet a Gyurcsány kormány - mint tudjuk - előbb csupán nem működtetett, majd reá is csukta a koporsó fedelét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
