TELEKI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel meg lettem szólítva, egyébként már nem kívántam felszólalni, valóban így van, ahogy képviselőtársam mondja, hogy a Fidesz idejében is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Csak azt kell róla tudni, hogy az íróasztalnak dolgoztak, mert több olyan anyagot, tanulmányt készítettek, amivel soha nem jutottak el a parlamenti szakaszig vagy a kormányzatig, ahol igazán döntéseket hoztak volna arról, hogy mennyi pénzügyi támogatást biztosítanak a roma-, cigánytelepek felszámolására. Ezek a tanulmányok nagyon sok pénzbe kerültek, és ezzel már régebben is foglalkoztam, aminek semmi eredménye nem volt, mert olyan tanulmányok voltak, amelyeket az íróasztalnak készítettünk el.
Tehát én azt mondom, mindenképpen fontos az, hogy amire én gondoltam, azt újra kifejtsem, mégpedig azt, hogy a Medgyessy-kormány nemcsak programokat gondolt ki, és nem azért húzódott el, mert esetlegesen úgy volt, hogy volt már előtte anyag, hanem pontosan azért, mert semmilyen támpontunk nem volt ahhoz, hogy mi történt a cigánytelepek felszámolása tárgykörében. Ezért anyagot kellett készítenünk, ami nem került több tíz milliárd forintba vagy több millió forintba. Ezt belső munkatársakkal készítettük el, és így tudott elindulni az a program, ami 2005-ben már külön költségvetésben is szerepelt. És ez az a bátorság, amiről beszéltem, hogy az előző kormányok egyike sem vállalta fel azt, hogy külön költségvetésben szerepeltesse a cigánytelepek felszámolását, és ezt tartom én fontos dolognak, hogy volt ennek a kormánykoalíciónak bátorsága, hogy politikai súllyal is odafigyeljen arra, odahasson arra, hogy ehhez a kérdéshez hozzányúljon.
Persze, számtalan olyan dolog van, amire még kéne válaszolnom, például arra, hogy miért csak ennyit. Valóban így van, én nagyon szerettem volna, ha felszámoljuk már közel a felét, de a koncepcionális gondolkodás és politikai akarat megvan abban, hogy a cigánytelepeket felszámoljuk, és ez számomra nagyon fontos kérdés és dolog, és remélem, hogy a politika továbbra is abba az irányba mozdul el, hogy ezt továbbra is támogatja. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem