BALOG ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALOG ZOLTÁN
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Meg szeretném ígérni, hogy ebben az ügyben nem fogok több kétpercest kérni, bármennyire is aggódnak egyesek az én politikai jövőmért. Azért fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy valóban, konkrét büntetőeljárásokat nem minősíthetnek az országgyűlési biztosok, és éppen ezért korlátozott az, hogy mennyiben szólhatnak hozzá ezekhez a történetekhez, de vannak már lezárult, jogerős ítéletek, amelyek kimondják azoknak az embereknek az ártatlanságát, akiket nemcsak feljelentettek a hatóságok, hanem súlyosan bántalmaztak is. Ha ezek tömegesen mértékben jelentkeznek, akkor azt gondolom, hogy itt valami jogállami működési zavarról van szó, és akkor erről beszélni kell. És akkor még nem is a politikai részéről beszéltünk a dolognak, én arról is szeretnék beszélni természetesen, hogy miért mond ilyeneket a miniszterelnök, hogy utasítottam a rendőrséget, utána meg miért tagadja le.
De beszéljünk akkor ennek arról a részéről, ami azért, úgy gondolom, hogy egy liberális embert nagyon kell hogy érdekeljen, és azt gondolom, hogy nekünk is van tanulnivalónk a polgári oldalon ebben az ügyben. Ahogyan ezek az eljárások történtek, itt már nem az ünneplésről és a rendőri intézkedésről van szó, hanem ami utána történt, a fogdákban, a bíróságokon, felhívják arra a figyelmet - ahogy ezt Kőszeg Ferenc maga is megtette a bizottságunk ülésén -, hogy egyáltalán Magyarországon az előzetes letartóztatásokkal és így tovább, és így tovább, bizony súlyos gondok vannak, és ez a jogállamiság zavarára utal. Az ENSZ emberi jogi bizottsága, a kínzás elleni bizottság is beszélt erről. Tehát úgy gondolom, például abba az irányba is elindulhatnánk együtt, hogy közösen megtanít bennünket ez az eset arra, hogy odafigyeljünk, hogyan folynak rendőri intézkedések, teljesen függetlenül attól, hogy Fidesz-tüntetés van, vagy esetleg romák elleni atrocitásokról van szó, és ezeket megpróbáljuk egy egységes emberi jogi szemlélettel megközelíteni. Akkor talán a rendőrségnek is segítünk abban, hogy a jogállami normákat a jövőben betartsa, nemcsak az Astoriánál, hanem egyébként is, az utolsó kis magyar faluban is vagy netán cigánytelepen.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem