BALOG ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALOG ZOLTÁN
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy most azért a vitának ezen a pontján szögezzük le, hogy egy országgyűlési határozati javaslathoz módosító indítványt benyújtani nem jár azzal, hogy az ember elkárhozik, elítélik, börtönbe megy, szégyellnie kell magát, hanem egy alkotmányos eljárásban él azzal a jogával, ami neki joga. Anélkül, hogy a képviselő úr el nem ismerné, hogy ez természetesen egy alkotmányos, jogos eljárás, ami megfelel a Házszabálynak, megfelel egyébként a parlament működési rendjének, nem kifogásolhatja azt, hogy egyébként ami ebben a módosító indítványban van, önnek nem tetszik, ön ezzel nem ért egyet. Én azt elfogadom, ez szíve joga, de azt mondani, hogy precedens nélküli és példátlan és egyáltalán! Lehet, hogy ilyesmi még nem történt, de ezzel együtt ez az eljárás teljesen törvényes eljárás, amivel mi azt akarjuk kifejezni, hogy a jelentés egészével természetesen egyetértünk, van egy olyan része, amit pedig súlyosan kifogásolunk.
Ennyi a célja ennek a dolognak és nem más, nem kéne ezt forgatni ide, oda, amoda, hanem szerintem a dolog lényegére kellene koncentrálni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem