BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Biztos Urak! Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnék a mondanivalómra, szeretném Gusztos képviselőtársamat megkérni arra, szolgáljon valamiféle magyarázattal, hogy Ékes képviselőtársamról egy zárt ülésen elhangzottakkal kapcsolatban információt közölt.
Megpróbálnék elszakadni a tavaly őszi időszaktól, és azzal foglalkozni, hogy mik is azok az általánosnak nevezhető esszenciák, amiket le lehet vonni a jelentésekből, a beszámolókból, ami okulásunkra szolgálna, ha figyelembe vennénk. A kormányoldal részéről szinte kétpercenként hallottam, hogy el kell fogadni, sőt Gusztos képviselőtársam azt is kifejtette, hogy az a szokás, hogy elfogadjuk, és el is kell fogadni, nem kell különösebben számon kérni semmit.
Valószínűleg tévedésben vagyunk azzal kapcsolatban, hogy az ombudsmanok miért is vannak. Végül is azért választjuk meg őket jó hosszú időre, hogy utána függetlenek lehessenek abban a tekintetben, hogy ne befolyásolja őket semmi, hogy meg merjék mondani azt a megalapozott véleményüket, amely azoknak az ügyeknek a kapcsán merül fel, amiket azok az emberek juttatnak el hozzájuk panasz formájában - vagy bármilyen más formában -, akik minket ide megválasztottak. Ne felejtsük el - nyilván egyéne válogatja -, olyan az emberi természet, hogy ha a hatalom közelébe kerül, akkor hajlamos arra, hogy elszakadjon azoktól, akik megbíztak benne és idejuttatták, és nem biztos, hogy egy idő után reálisan látja azt a tevékenységet, amit művel akár az Országgyűlésben, akár a kormányzatban.
(13.30)
Az ombudsmanoknak az a dolga, hogy tolmácsolják felénk azt, amit esetleg mi magunk nem veszünk észre; persze tisztelet a kivételnek, aki észreveszi.
Azért is érdekes ez a dolog, mert a legtöbb probléma azért alapvetően a végrehajtás során keletkezik vagy a jogszabály-előkészítés során, és nézzük meg, hogy a kormányzatot egy szem államtitkár képviseli; tisztelet egyébként az államtitkár úrnak, ezzel nem az ő funkcióját szeretném kisebbíteni, de nagyon sok olyan minisztérium képviselője nincs itt, amelyekre vonatkozóan azért vannak érdekes megállapítások az előttünk fekvő anyagban. A kormánypárti vezérszónoklatokban is voltak olyan utalások, amelyek bennem azt a benyomást keltették, hogy nem biztos, hogy egyformán értelmezzük azt, hogy miért is van ez az évenkénti beszámoló.
Az egyik ilyen Fogarasiné képviselőtársam részéről hangzott el - majd nyilván visszajön a terembe -, amikor a vezérszónoklatában azt mondta, hogy az ombudsman találja meg a határt a különféle jogok és igazságok között, és ilyen jóhiszeműségi kérdésekre hivatkozott, hogy itt mindenki jót akar. Itt most alapvető probléma van: ezt a határt nem az ombudsmannak kell megtalálni, hanem nekünk kell megtalálni, és amikor az ombudsman felhívja a figyelmünket arra, hogy bizonyos intézkedések esetleg társadalmi problémákat okozhatnak, vagy rosszul vannak előkészítve, akkor arra kérem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ne keverjük már össze az üzleti hasznot meg a társadalmi hasznosság kérdését. Az, hogy egy állami részvénytársaságot haszonelvű szempontok szerint elkezdünk átalakítani, összevonni úgy, hogy megszüntetünk postákat, ez egy szempont, és van egy másik szempont: ezeknek a postáknak, ezeknek az intézményeknek meg egyáltalán mindenféle más társadalmi kérdésnek milyen hatása van arra, hogy a jövőben azoknak az embereknek, akiket ez érint, milyen lesz az életminősége.
Tehát amikor arról beszél a kormányoldal folyamatosan, hogy társadalmi igazságosság, és így igazságos meg úgy igazságos, mert ki többet tesz bele, ki kevesebbet, és akkor majd nem egyformán vesznek ki, akkor azért ezek a jelentésben megfogalmazottak felhívják arra a figyelmünket, amit már ismerünk, mondjuk, Szent Tamás óta, hogy a társadalmi igazságosságnak három lába van; ezek közül az egyik - nem biztos, hogy a legfontosabb, de a legmeghatározóbb - az az egyfajta osztó-kirovó igazságosság, amit a hatalom gyakorol az egyének irányában. Ezzel ma Magyarországon azért elég nagy baj van, és akkor igazságosságról beszélünk, jóhiszeműséget kérünk számon, és nem vesszük azt figyelembe, és senki által nem hangzott el a kormánypártok részéről, hogy egyébként meg is kellene fontolni, és komolyan is kellene venni azt, ami le van írva az ombudsmani jelentésekben; például azt, amit a jogszabályalkotással kapcsolatban tesznek: túlszabályozunk, olyan élethelyzeteket szabályozunk, amiket egyébként a képviselőtársam által hivatkozott jóhiszeműségre alapozva nyugodtan rá lehetne bízni azokra a közösségekre, azokra a szakemberekre, akik egyébként ott vannak a tűz közelében, és bizonyos keretek között bizony meg kellene nekik adni azt a szabadságot, hogy ezeket az egyedi ügyeket keretek között szabályozottan, megfelelő módon tudják kezelni a jóindulat meg a jóakarat jegyében.
És hogy mennyire rátelepszik ezekre a közösségekre jelen pillanatban a kormányzat vagy a központi hatalom, ezt is nagyon jól mutatja egyébként a jelentés több pontja. Vagy például, amikor Gusztos képviselőtársam azt mondja, hogy nem a kormány zárja be az iskolákat, hanem az önkormányzatok. De ezeket a törvényeket ki hozza? A kormányzati többség hozza, és egyébként még ha netán nem is olyan törvényt hozunk, a kormányzat azért megtalálja a megfelelő megoldásokat tőlünk függetlenül, hogy olyan kényszerítő környezetet hozzon létre, hogy ezek az ügyek megtörténjenek egyébként úgy rajtunk kívül.
És akkor itt visszatérhetünk arra, hogy azt mondja Gusztos képviselőtársam, hogy jó lenne már végigbeszélni meg kivitatkozni ezeket a dolgokat, és értelmes vitákat folytassunk. De, képviselőtársam, hol van itt a vita lehetősége? A kisebbségnek maximum tiltakozni lehet, ha a többség nem áll le vele vitatkozni, mert ez nagyjából az erőviszonyokból így tűnik ki. Én nem tudok úgy vitatkozni, hogy aki nálam erősebb, az nem akar velem vitatkozni, hanem le akarja nyomni a torkomon azt, amit ő elképzel. És hogy mi bizonyítja azt, hogy a szándék a kormányzati többségtől ez? Azt nagyon egyszerűen az bizonyítja, amilyen a törvényalkotási folyamat.
Valaki felvetette, hogy a polgárokhoz nem jut el az információ a médián keresztül. Hát a képviselőkhöz nem jut el az információ! Amikor olyan kutyafuttában, lóhalálában folyik a törvénykezés, hogy szinte nincs olyan törvény, amelyik nem rendkívüli sürgősséggel kerülne be elénk, az Országgyűlés elé vagy a bizottságok elé, akkor milyen jogszabály-alkotási folyamatról lehet itt beszélni, hol van itt ennek a normális előkészítése, hol van itt ennek a kibeszélése? Bizottsági üléseken azok között az időkeretek között vagy itt a plenáris ülésen ezek között az időkeretek között nem lehet kibeszélni ezeket a törvényjavaslatokat. Igen, itt politikai állásfoglalásokat lehet elmondani bizonyos kérdésekkel kapcsolatban, de a részleteket nem fogjuk tudni megoldani, és az ombudsmani jelentésnek nagyon sok pontjából ez visszaköszön.
Amikor arról beszélünk, hogy jó törvényeket kellene hoznunk, amelyek egyébként a végrehajtás során használhatók - egyébként nagyon sok használhatatlan törvényünk van, és a problémák ebből fakadnak -, akkor azért meg kellene fontolni azt, hogy ez a párbeszéd úgy tud működni, ha megfelelő információhoz juttatják a képviselőket, mondjuk, azok, akik előkészítik és az információ közelében vannak, tehát megfelelő hatástanulmányokat, megfelelő adatokat tudnak közölni a minisztériumok képviselői, mondjuk, bizottsági üléseken, és adott esetben nem egyébként jegyzőkönyvileg rögzített valótlanságokat állítanak, vagy pedig fújják és szajkózzák a kormányzat álláspontját.
Tehát ha komolyan vesszük az ombudsmani jelentést, és tényleg elfogadjuk azt, hogy ők azért vannak, hogy mi meg tudjuk fontolni, hogy mit csinálunk rosszul, akkor ez alapja lehetne annak, hogy tudjunk megalapozottan vitatkozni a jövőben.
Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)
