DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném leszögezni, hogy a kereszténydemokrata frakció az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének, úgyszintén az adatvédelmi biztosnak és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának a beszámolóját is elfogadja a később említett kivétellel. Mind a három esetben az országgyűlési határozatra megpróbálja az igen szavazat lehetőségét megteremteni.
Azért teszem ezt, tisztelt elnök úr, és azért kezdtem ezzel a felszólalásomat, mert a képviselőcsoportom a két következő részletes vitában nem kíván önálló felszólalót állítani, és azért szeretnénk, hogy a jegyzőkönyv rögzítse azt, hogy a másik két beszámolót is elfogadjuk, és a határozatot ott minden fenntartás nélkül meg is fogjuk szavazni.
A mai képviselői felszólalások megkezdése előtt a levezető elnök úr felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a beszámoló a mai napirend tárgya, nem pedig a kiegészítésként kapott jelentés. Ez a bejelentés nem ért meglepetésszerűen, mert hisz a házbizottság hétfői ülésén a házelnök asszony már a képviselőcsoportokat tájékoztatta a házvezetésnek erről az igényéről. Az ott elhangzott kifogásomat szeretném itt is elmondani. Ott félreértés történt, mint utólag rájöttem - azt szeretném pontosítani.
Nevezetesen, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének az alkotmányügyi bizottság előtti meghallgatása során merültek fel bizonyos kérdések. Alapvetően ott is úgy nyilatkoztunk, hogy minden további nélkül elfogadjuk a beszámolót. Egyetlenegy fenntartásunk volt; pont a már többször szóba került kifogásokról van szó, de most én nem akarom ezeket a kifogásokat megismételni, holott a Balog Zoltán és a képviselő úr által elmondott kifogásokkal a képviselőcsoportom egyetért, de nem érzem úgy, hogy a jegyzőkönyvben ezt meg kellene ismételni, csupáncsak hivatkozom arra, hogy azokkal egyetértünk. Na, lényeg az, hogy kifogásoltuk, hogy a 2006. szeptember-októberi rendőri intézkedéssel kapcsolatos kérdés rendkívül hiányos a beszámolóban. Tökéletesen egyetértek Gusztos Péter előttem felszólalt képviselő úrral annyiban, hogy ezekről a kérdésekről beszélni kell. Kétségtelen, én úgy ítélem meg, hogy a beszámoló minden egyes része kifogástalan, és mintha a biztos urak ezt a kérdést elbagatellizálták volna. Ezért szeretnék erre külön kitérni.
Tisztázni kell először is azt, hogy alapvetően nem arról van szó, amit a köznyelv elfogad, hogy van egy biztos és annak egy általános helyettese, és kvázi alá-fölérendeltségi viszonyban tevékenykednek, hanem a magyar gyakorlat szerint az van, hogy szinte két egymás mellé rendelt biztos készített közös beszámolót. Ez annyiban sérelmes, hogy a Lenkovics Barnabás biztos úr által vizsgált és felügyelt területtel kapcsolatos beszámolónál semmi fenntartásunk nincs, csupáncsak a Takács Albert általános helyettes úr által felügyelt rendőrségi területtel kapcsolatban tettünk kifogásokat. Ezt ő maga az alkotmányügyi bizottságban is elismerte, mert hisz ott, azon a bizottsági ülésen is elhangzott az az ígérete, hogy átérezve ezeket a hiányosságokat, a hiányosságokkal kapcsolatos álláspontját utóbb egy jelentésben fogja tisztázni.
Ezt a jelentést kapták meg a frakcióvezetők pénteken. Ezért engedtessék meg, hogy megismételjem azon álláspontomat, hogy nem értek egyet a házvezetés azon döntésével, hogy ezt a kiegészítő jelentést ne tekintsük a beszámoló részének. Mert ha ez így lenne, akkor azt kellene mondanom, hogy a Takács Albert által szerkesztett rész számunkra elfogadhatatlan.
(11.50)
Nem sokat, de azért javított ez az utólagos jelentés. Úgy érzem, homokba dugnánk a fejünket, ha ezt a javítást nem vennénk figyelembe, és igazságtalanok lennénk az általános helyettessel szemben. A jelentésre való tekintettel mi is annak a megfogalmazását szeretnénk elérni, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, vagyis Lenkovics Barnabás leköszönt biztos úrnak a tevékenységével kapcsolatos beszámolórészt fenntartás nélkül elfogadjuk és támogatjuk; a Takács Albert általános helyettes úr által készített részt ezen szakasz kivételével szintén támogatjuk és elfogadjuk, de tekintettel arra, hogy ez az egy rész számunkra még mindig nem került kellő módon kidolgozásra, ennek a megszavazása bizonytalan. Ez azért fonák, mert úgy néz ki, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja az ombudsmani beszámolót nem fogadja el. Ezért nem értek egyet Gusztos Péter képviselő úrral abban, hogy példátlan a módosító indítvány. Az igazság és a jó munka elismerése kedvéért fontos ez a módosító indítvány, hogy tudatosítsuk, a tevékenységük 99 százalékban tökéletesen elfogadható és köszönet érte, mert nagyon szép munkát végeztek, de hangsúlyoznunk kell, hogy ez a terület olyan, amit kellőképpen ki kellett volna dolgozni.
A magyar jogrendben vannak ilyen fonák helyzetek, tisztelt Országgyűlés. Például ameddig a hivatalos személy elleni erőszakot a büntető törvénykönyvünk büntetőeljárásban három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti alapesetben, addig a hivatalos személy hivatali eljárásban elkövetett bűncselekményét vétségi eljárásban és csak két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ez azt jelenti, hogy ha én rátámadok a rendőrre az utcán, akkor az én cselekményem fenyegetettsége három évig terjed, de ha a rendőr, hatalmával visszaélve, kihasználva a szorult helyzetemet, velem szemben erőszakot alkalmaz, az ő büntetése - holott ő hivatalos személy - csak két évig terjedő szabadságvesztés. No, az ilyenfajta figyelemfelhívások hiányoznak az ombudsmani jelentésből, különösen akkor, amikor arra hivatkozik, hogy láttunk sérült rendőröket és láttunk sérült állampolgárokat. Azért ezt a kettőt nem lenne szabad ilyen furcsán, szemben a jogrendi hibával, egy mondhatni, általános megjegyzéssel átengedni.
Egyébként megjegyezni kívánom, hogy a Btk.-módosítással kapcsolatos törvényjavaslatot beterjesztettük. Az ellenzék és a szabad demokrata képviselő támogatásával tárgysorozatba vette az alkotmányügyi bizottság; szocialista képviselőtársaim, annak ellenére, hogy a kormány a tárgysorozatba-vételt támogatta, tartózkodtak a szavazáskor. Remélem, hogy a házvezetés ezt a törvényjavaslatunkat minél előbb napirendre veszi, ha nem, akkor fogjuk kérni a napirendrevételt, és ez a fonákság reményeink szerint megoldódhat.
Összegezve az elmondottakat: az általános biztos és helyettesének beszámolójával kapcsolatban a tavaly szeptember-októberi események miatt van ez a jogfenntartásunk, ennek ellenére a munkájukat köszönjük, a beszámoló többi részét kifogástalannak tartjuk, és azt a másik két biztos munkáját is köszönve és a határozatokat megszavazva fogjuk honorálni.
Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem