DR. TAKÁCS ALBERT

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS ALBERT
DR. TAKÁCS ALBERT, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Egy mondással szeretném kezdeni a reakcióimat. Az pedig úgy szól, és Friedrich Nietzsche fogalmazta meg az „Emberi - túlságosan is emberi” című művében, hogy az emberi élet túlságosan rövid ahhoz, hogy az ember valódi tulajdonságairól véleményt formálhassunk. Nekem Nietzsche régi problémám, és hol így ítélem meg, hol úgy. Ezzel a mondásával nem értek egyet, mert azt hiszem, hogy a hat év, amit én ebben a hivatalban töltöttem, elég hosszú idő volt ahhoz, hogy az emberről valamilyen vélemény alakuljon ki.
Az országgyűlési biztosoknál szerintem nagyon fontos követelmény, hogy az őket megválasztó parlament bizalmát élvezzék. Ez az egyetlen legitimációs forrás, a bizalom. Ez részben szakmai bizalom, részben emberi, személyes bizalom. Nem is annyira a bizalom aktív értelmében, tehát hogy pontosan tudjuk tudományos munkásságát és annak részét, magánéletének a munkájára kiható kisebb vagy fontosabb dolgait, hanem legalább olyan szempontból fontos ez a bizalom, hogy az országgyűlési biztos tevékenysége ne irritálja az őt megválasztó parlamentet. Azt hiszem, hogy az elmúlt hat év ennek az ismeretnek a kialakulásához személyemet illetően bőségesen eleget tett.
Való igaz, és az előzetes meghallgatások során többször kritikaként merült föl, hogy a 2006-os beszámolónak a rendőri intézkedésekkel kapcsolatos része - és nézzék el nekem, ha mondandómat zömmel eköré csoportosítom -, tehát a 2006-os őszi eseményekkel foglalkozó része rövid és bizonyos egyszerűsítő, netán furcsa megjegyzéseket tartalmaz. Azok az ügyek, amelyeknek egy összefoglalása került a kötetbe nyomtatott változatban, természetesen a maguk egészében megismerhetőek. Tehát, lehet látni, hogy milyen ügyek zanzája került bele ebbe a beszámolóba.
Egy dolgot sajnos nem lehet látni, és ezt nagyon szívesen megtenném mégis, hogy a tisztelt Háznak bemutatnám azokat a panaszokat, amelyekre ezek a reakciók születtek, és akkor valószínűleg árnyaltabb képet lehetne alkotni arról, hogy a rövidített formában megfogalmazott állításaim a panaszokkal, az azokban előadott tényekkel, körülményekkel összhangban állnak-e.
Több képviselő megfogalmazta azt, hogy magam is hiányosnak, kiegészítendőnek látom ezt a 2006-os beszámolót ebben a részben. Erre azt szeretném nagyon nyomatékosan hangsúlyozni, hogy én ezt a beszámolót nem tartom hiányosnak. Egyetlenegy szempontból tartom hiányosnak, hogy kiismerhetőségi hiányosságban szenved. Tehát ha valaki ezeket a panaszokat, ügyeket, eseményeket a maga egészében nem látta, akkor esetleg tényleg keletkezhet benne olyan érzés, hogy az őszi eseményekkel kapcsolatos tevékenységemről nem tud véleményt mondani, vagy ilyen, olyan, amolyan okoknál fogva nem akar.
Ezért hangzott el a bizottsági előzetes meghallgatások során az, amit egyébként magamtól is megtettem volna, hogy mielőtt a mandátumom lejár, összegezni fogom az őszi eseményekkel kapcsolatos álláspontomat. Ez nem kiegészítése a beszámolónak, ez egy teljesen új, önálló jelentés. Ennek - ha szabad ezt a furcsa kifejezést használni - az üzenete csak annyi és se több, se kevesebb, hogy talán azok a döntéshozók, akik ebből nem tudtak egyértelműen eligazodni, hogy nekem mi a véleményem ebben a kérdésben, ebből a beszámolóból már tudnak. Ez egy különálló valami, de természetesen az, hogy én itt most hogy szerepelek, a 2006-os tevékenységemről szóló értékítéletüket befolyásolni fogja. Pedig ezt sem 2006-ban csinálom, hanem 2007-ben. Ennek a jelentésnek ugyanez a funkciója, hogy egyfajta eligazítással szolgált.
Az ombudsmannak egy szempontból nagyon nehéz dolga van. Ez a dolog pedig az, hogy bizonyos dolgokat, bizonyos értékeléseket én nem mondhatok ki. Itt a parlamentben többször elhangzott - és talán miután nem tőlem származik, hanem csak fölidézem, szabad mondani -, hogy itt egy politikai folyik. Akkor az emberi jogokat védő ombudsman hogy kerül ebbe a politikai vitába? Mert én politikai érvekkel és egy politikai vita logikájával természetesen nem tudok szembeszállni. Ezt nem bajként mondom, mert ez a dolog természete, csak annak illusztrálására hozom föl, hogy egy csomó dolgot én nem fogalmazhatok meg, mert magánemberként megtehetném, de ebben a pozícióban nem tehetem meg. Azt hiszem, hogy a beszámolónak akár ebben a részében is azért eléggé világosan látszik, hogy ezt a nem látható zónát követő pozíciófoglalást vagy lépéseket hol és miért teszem meg.
(14.00)
Azt hiszem, ez eddig is jellemezte a munkámat, hogy amit nem tehetek vagy amit nem tartok jónak és a pozíciómmal összeegyeztethetőnek, azt nem. Ezek a dolgok lehet, hogy hiányoznak, lehet, hogy másutt kezdtem el az események vizsgálatát, mint ahogy szociológiailag, filozófiailag vagy politikatudományilag meg lehet tenni, de ennek ez a reduktív ombudsmani szerepfelfogás a magyarázata.
Végezetül még csak egy dolgot szeretnék. Az, hogy elég, nem elég, ízlés dolga: én a magam részéről úgy érzem, hogy eléggé jól körüljártam ezt a problémát, és az őszi események értékelésénél olyan, eddig szerintem senki által elő nem hozott gondolatok is megfogalmazásra kerültek, mint a gyülekezési jognak nem a kommunikációs jogokkal, mert mindig ezt halljuk, hanem a közvetlen demokráciával való kapcsolata, és hogy a közvetlen demokratikus intézmények között hol helyezkedik el; és hosszasan elemeztem azt is, hogy a gumilövedék használata a barikádok mögött elhelyezkedő tüntetőkkel szemben biztos, hogy szükségtelen és aránytalan eszköz, mert azt a célt, amit egy ilyen eszköz használata szolgálhatna, ebben az esetben nem lehet elérni. Természetesen ez is a május 3-án kelt jelentésemben van.
Tehát hogy a tisztelt Ház házszabályi, szokásjogi vagy bármilyen más megfontolásból hogyan kezeli a beszámolót és az én 2006-os vagy korábbi tevékenységemet, ez természetszerűen szabad mérlegelés kérdése, én csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a jelentés, nem 2006, természetesen fényt vagy árnyékot vet a 2006-os tevékenységemre.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem