ÉKES ILONA

Teljes szövegű keresés

ÉKES ILONA
ÉKES ILONA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: A bizottság ülésén is kifogásoltuk, hogy miért nem jelenik meg nagyobb súllyal ezeknek az eseményeknek a vizsgálata az országgyűlési biztosok beszámolójában; hiszen nemcsak jogvédő szervezetek, komoly nemzetközi tekintélyek - például Franco Frattini úr, az Európai Bizottság alelnöke -, de akár magyar kormányzati tisztségviselők, képviselők is elismerték, hogy súlyos emberi jogi problémái voltak az elmúlt év szeptemberében és októberében történt eseményeknek.
Egyetértett ebben Kondorosi Ferenc államtitkár úr, aki éppen a mi bizottságunknak a büntetés-végrehajtás Nagy Ignác utcai épületében tartott ülésén ismerte el, hogy itt szükség van egy komoly vizsgálatra a fogva tartás körülményei ügyében, hogy mi történik a büntetés-végrehajtási intézetekben, illetőleg az előzetes letartóztatások elrendelésének jelenlegi gyakorlatát illetően, amely nyilvánvalóan felülvizsgálatra szorul. A kormányfő által felkért úgynevezett Gönczöl-féle bizottság is elismerte, hogy emberi jogi sérelmek történtek, és magunk is többször felhívtuk erre a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét. Mindez gyakorlatilag nem került be a jelentésbe, ami rendkívül súlyos hiányossága a dokumentumnak.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az emberi jogi bizottság 2007. április 17-ei ülésén jelezte, hogy ő készítette a beszámoló rendőri intézkedésekkel foglalkozó fejezetét. Elismerte a beszámoló hiányosságát, és egyúttal közölte: saját hatáskörben vizsgálatot kezdeményezett a 2006 szeptemberében és október 23-án Budapesten történt rendkívüli események és az azokkal összefüggésben foganatosított jogszerűtlen rendőri intézkedések ügyében. Azt is jelezte, hogy záros határidőn belül kívánja benyújtani vizsgálata eredményeként kiegészítő jelentését.
Dr. Takács Albert ombudsman úr 2007. május 3-án küldte meg a 4435/2006. számú kiegészítő jelentését az Országgyűlés számára. E dokumentum - hasonlóan a beszámoló kifogásolt fejezetéhez - nem tartalmazza a beszámolóból hiányzó megállapításokat, vagyis a 2006 őszén a hatóságok által elkövetett emberi és alkotmányos alapjogok megsértésének összefoglalását. Már az is súlyosan sérti a demokrácia elvét, hogy egyes rendőrök és rendőri vezetők politikai megrendelésre sorozatosan megsértették a rendőrségről szóló törvény előírásait, továbbá korlátozták a gyülekezési jogot, a gyülekezés szabadságát. Az azonban elfogadhatatlan, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, akinek bár hivatali kötelessége ez ellen kellő határozottsággal - nem emeli fel a szavát, és nem ragad meg minden rendelkezésére álló eszközt a jogsértések orvoslására és a hasonló esetek megelőzésére.
Mivel a beszámolónak a rendőri intézkedésekkel foglalkozó fejezete, illetőleg dr. Takács Albertnek az ehhez benyújtott kiegészítő jelentése szakmai szempontból számos kívánnivalót hagy maga után, ezért a beszámoló elfogadásáról szóló H/2812. számú határozati javaslattal kapcsolatban a Fidesz-KDNP frakciószövetségének képviselői tartózkodtak, illetőleg azt elutasították az emberi jogi bizottságban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem