GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem elöljáróban azzal, hogy nagy szerencse, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az intézménye, az az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az intézménye, és nem pedig az országgyűlési képviselők utólagos vagy előzetes politikai igényeinek kiszolgálására létrehozott intézmény.
(11.30)
Sajnos, a vita el fog menni abba az irányba, amibe nem feltétlenül kellett volna elmennie. Természetesen nem azt állítom, hogy nem kell beszélnünk ebben a vitában és ennek a beszámolónak a kapcsán arról, hogy mi történt ősszel. Kell beszélnünk róla, hiszen állampolgári jogok, emberi jogok sérültek, a köztársaság egy nagyon fontos intézménye, a rendőrség egy korábban soha nem látott helyzettel találta magát szemben, és bizony számos hibát elkövetett. Erről itt a parlamentben egy ilyen beszámoló kapcsán beszélni kell. De az nagy hiba lenne, ha ennek a beszámolónak a kapcsán csak erről beszélnénk.
Magam hadd kezdjem azzal, hogy természetesen én is a liberális frakció nevében köszönetet mondok mindenkinek, akit illet, és természetesen mindenkinek - függetlenül attól, hogy hogyan, milyen tisztségben folytatja tovább közéleti tevékenységét - sok sikert kívánjak, Lenkovics Barnabásnak, Takács Albertnek egyaránt. Természetesen szeretnék köszönetet mondani az ombudsmanok mögött álló hivatalnak is, hiszen - beszéljünk erről is néhány szót - Lenkovics Barnabás mondta el talán az emberi jogi bizottság előtt vagy talán máshol is, nem emlékszem pontosan, hogy nagyjából sikerült feldolgozni az ügyhátralékot, ami azért egy fontos tényező, ha évi négyezret meghaladó ügyszámról beszélhetünk. Tehát maga a hivatal, a hivatali apparátus, az a szakértői bázis, ami alapján dolgozik az ombudsmani hivatal, az is mindenekelőtt tiszteletet és köszönetet érdemel.
Aki alaposan átnézi évről évre ezeket a beszámolókat, láthatja, hogy az ombudsmani hivatal munkatársai fontos tudományos és közéleti tevékenységet is folytatnak, megtalálhatjuk a publikációs listát, a különböző konferenciákon való részvétel fellistázását, a közéleti kapcsolattartás megemlítését a tudományos konferenciáktól a Sziget Fesztiválon való megjelenésig. Ezek nagyon fontos dolgok, azt mutatják, hogy itt egy olyan intézmény működik, amely nagyon sokat tesz hozzá a mindennapokban, konkrét gyakorlati kérdésekben, konkrét gyakorlati ügyekben a magyar demokrácia olajozott működéséhez.
Nagyon fontosak azok a témák, amelyekkel kiemelten foglalkozik az általános biztos és helyettesének beszámolója. Itt csak utalás szintjén említeném meg, hogy az évek óta látható, hogy például a zárt, bentlakásos intézményekben élő emberek jogaival, a betegjogokkal, a gyermekjogokkal kiemelten foglalkozik. Ahogy azt bizottsági üléseken és a 2005-ös beszámoló kapcsán is volt alkalmam elmondani: az is nagyon fontos, hogy a környezetvédelem ügye is - leginkább építéshatósági ügyekben, de más jellegű ügyekben is - egyre nagyobb hangsúlyt kap az általános ombudsman, illetve a helyettese tevékenységében. Ahogy az Lenkovics Barnabás több nyilatkozatából is kiderült, illetve a ciklusát záró egy-két nagy interjúban is fontosnak tartotta elmondani, a vidéki esélyegyenlőség kérdését is kiemelten kezelte ebben az évben is az általános ombudsman.
Mielőtt a valószínűleg a legnagyobb vitát kiváltó őszi eseményekkel kapcsolatos dolgokra rátérnék, itt szeretnék megállani egy picit. Nagyon fontosnak tartom magam is azt, hogy az ombudsman odafigyel arra, hogy a vidéken élő emberek esélyegyenlősége sérül-e, ha sérülni látja ezt, akkor fölemeli a szavát. Ez egy nagyon fontos dolog. Azonban legyen szabad vitatkoznom néhány vagy egy nagyon sommásnak tűnő megállapítással! A beszámolóból nem is annyira, egy-két nyilatkozatból inkább az derült ki, minthogyha az általános ombudsman álláspontja az lett volna ebben a kérdésben, hogy minden olyan reformintézkedés, amelyet a kormány elindított akár az egészségügy, akár a közlekedés átszervezése területén, akár az oktatási intézmények területén - ahol ráadásul nem a kormány foganatosítja ezeket az intézkedéseket, hanem az önkormányzatok kényszerből vagy belátásból foganatosítanak, mondjuk, iskolabezárásokat -, szóval, olybá tűnik, mintha az lenne a sommás vélemény, hogy ezek a fajta intézményátszervezések úgy általában, generálisan sértik a vidéken élők esélyegyenlőségét. Miközben én nem vitatom azt, hogy minden bizonnyal ezek között az intézkedések között lehet bőven találni hibás, rosszul megszervezett, rosszul időzített, rosszul kommunikált intézkedést, ezt így a maga egészében nem tartom egy helyes megállapításnak.
Viszont ez a fajta ombudsmani figyelemfelhívás a politikának, a Magyar Országgyűlésnek a figyelmét kell hogy felhívja egy nem lefolytatott vitára - vagy egy rosszul lefolytatott vitára, ha pontosabban akarok fogalmazni. Azt láthatjuk, hogy amikor a mobilpostákról, az iskolabezárásokról, az egészségügyi intézmények átszervezéséről van szó, vagy a vasúti szárnyvonalak szüneteltetéséről, megszüntetéséről van szó, akkor nagyon gyorsan polarizálódik szokásához híven a magyar politika, és a szokásos hitvitákat folytatjuk le egymással. Azt mondja a kormányoldal, hogy reform mindenáron, pénzügyi racionalitás mindenáron, és aki ezt nem érti, az a haladás ellensége; leegyszerűsítem természetesen a saját és az ellenzék álláspontját is. Az ellenzék oldaláról pedig egy mindenek fölött való intézményvédelem jelenik meg, ha tetszik, akkor a csak az iskolát és a templomot elvének a némiképp félreértelmezett megvalósításával mindenféle intézményi átszervezés generális tagadása. Valószínűleg nem lehet ebben a vitában ezt részletesen kibeszélni, nem is kell szerintem hosszas indokolás ahhoz, hogy azt az ember bebizonyítsa, hogy ez a vita így nem jó, és egyik álláspont sem tartható.
Az ombudsmannak az ilyen irányú tevékenysége, amely konkrét ügyeket vizsgál, arra kellene hogy ráirányítsa a magyar politika figyelmét, hogy érdemes lenne ezeket a típusú kérdéseket kivenni ennek a politikai hitvitának a köréből, a vidék- és faluromboló kormány versus progresszióellenes, maradi ellenzék kontextusából kiemelni, és megpróbálni épeszű beszélgetést folytatni arról, hogy melyik esetben mi az igazság. Mert bizony vannak esetek, tudjuk, ahol nem lehet fenntartani intézményeket, és nincs is értelme fenntartani intézményeket, vannak esetek, ahol bizony át kell szervezni közlekedési, egészségügyi, más rendszereket, mint ahogy az is vitathatatlan, hogy ezek az átszervezések, intézménybezárások finoman szólva is sokszor kritizálható, támadható módon történnek meg, nem minden esetben úgy, és nem minden esetben akkor kellett volna valószínűleg ezeket végrehajtani, ahogy az megtörtént.
Nem lehet vitatni, hogy van, ahol a mobilposta a szolgáltatás javulását jelenti, van, ahol pedig a szolgáltatás romlását jelenti. De ehhez képest a magyar politika egy teljesen eszement hitvitát folytat erről a kérdésről, ahol - még egyszer mondom - ellenzéki képviselőtársaink azt kísérlik meg az összes ilyen ügy kapcsán bebizonyítani, hogy egy ördögtől való, gonosz elszántság vezérli a kormányoldalt, mert ártani akar a vidéki embereknek, a kormányoldal pedig folyamatosan azt bizonygatja, hogy a másik oldalon a haladás, a modernitás ellenfelei ülnek. Ez így biztosan nem jó.
Azt gondolom, ez a fajta ombudsmani tevékenység erre a kibeszéletlen vagy eddig nem jól lefolytatott vitára fel kellene hogy hívja a politika figyelmét, és meg kellene próbálnunk pragmatikusan, józanul, az adott, konkrét ügyeket megnézve beszélgetni ezekről a kérdésekről, természetesen azt is figyelembe véve, hogy a társadalmi adottságok is mások. Mert ha például azt a térséget nézem, amelyet van szerencsém viszonylag jól ismerni bizonyára urbánus beállítottságú liberálisként: Nógrád megye aprófalvas, középső része, a Cserhát, ahol bizony nagyon sok iskola szűnt meg az elmúlt másfél évtizedben, ahol bizony nagyon rosszak a helyi közlekedés feltételei, ott azt látom, hogy mindenkinek igaza van egy picit ebben a kérdésben. Mert nekünk igazunk van abban a kérdésben, hogy olyan iskolákat nem szabad fönntartani, ahol nyolc gyermek jár hat évfolyamra, mert az azoknak a gyermekeknek nem jó, mert versenyhátrányt jelent. És mindenkinek igaza van, aki azt mondja, hogy ezeket a típusú átszervezéseket úgy kellene, kellett volna és úgy kell végrehajtani, hogy ha ilyen típusú intézményi átalakítások vannak, mondjuk, egy aprófalvas térség oktatási rendszerében, akkor az intézmények megszűnésével, összevonásával egy időben jelenjen meg, mondjuk, egy olyan iskolabusz-szolgáltatás, ami orvosolja, megoldja ezt a problémát.
Vagy a közlekedés: ebben a térségben - ha egészen konkrét példát lehet mondani - ezekre az aprófalvas településekre naponta két-három pár busz jár, ezek a régi, sárga, rettenetes állapotban lévő Ikarus buszok, átlagban négyen-öten ülnek rajta. Eközben a települések a falubusszal, ami harmadekkora, oldják meg saját maguk a helybeli idős emberek orvoshoz szállítását, a gyógyszerhez jutását, adott esetben a gyermekek iskolába szállítását, nem egy esetben egyébként a munkába járást is a településről.
(11.40)
Ez biztos, hogy nem jó így. Biztos, hogy azt mutatja, hogy egyrészt az intézményátalakítás nem történt meg teljeskörűen olyan értelemben, hogy vannak állampolgári igények és állampolgári jogok, amelyeknek a figyelembevétele nem történt meg. De a másik oldalon azt is mutatja, hogy az a jelenlegi közlekedési struktúra abban a feltételrendszerben értelmetlen és nem finanszírozható, át kellene szervezni, másféle üzemmenetet kellene ott biztosítani ahhoz, hogy ez a fajta esélyegyenlőség érvényesüljön.
Természetesen az egészségügyben is hosszan lehet vitatkozni erről a dologról, mert például nekünk meggyőződésünk: az, hogy a patikaliberalizáció megtörtént, például egy olyan eleme az egészségügyi átalakításnak, amely adott esetben javíthatja a kistelepülésen élőknek valamilyen értelemben az esélyegyenlőségét, mert a közeli kisvárosban vagy nagyvárosban működő ügyeletes gyógyszertár lehet, hogy messzebb van, vagy nehezebb megtalálni, vagy drágább, mint egy benzinkúton a nem vényköteles gyógyszerekhez hozzájutni. Ezt is lehet vitatni, mondom még egyszer, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy sokkal, de sokkal árnyaltabb és pragmatikusabb megközelítésre lenne szükség ezekben a típusú kérdésekben.
Valószínűleg egy későbbi felszólalásomban tudom csak folytatni, illetve befejezni. Nem is baj, ha ezt némiképp elkülönítve teszem majd meg, mert mondom még egyszer: én magam fontosnak tartom a beszámoló egészét, miközben az emberi jogokra finoman szólva is érzékeny politikusként természetesen nem szeretném elvitatni, nem szeretném senkitől megpróbálni elvonni azt a politikai lehetőséget, hogy erről az Országgyűlésben vitatkozzunk, hiszen ez egy fontos kérdés, mondom még egyszer, hogy mi történt ősszel, és beszéljünk róla. Csak azt szeretném kérni, hogy próbáljunk meg figyelemmel lenni arra is, hogy itt van egy könyv (Felmutatja.), több mint négyezer eljárás alapján készült, 230 oldalas.
Fontosak az őszi események, fontos ezeknek az emberi jogi megítélése, és fontos, hogy őszintén beszéljünk a rendőrségi jogsértésekről, mint ahogy fontos az is, hogy azokról a dolgokról is beszéljünk, hogy mikre kellene felhívni a magyar politikának a figyelmét, hogy bizonyos szabadságjogokkal hogyan kell, hogyan szabad, hogyan lehet élniük az állampolgároknak. Hiszen az őszi események azt is megmutatták, hogy például a gyülekezni vágyó magyar polgárok jelentős részének halvány lila elképzelése nincsen arról, mert hála a jó istennek, még nem volt erre szükség, hogy ezt megtanulja a magyar polgár, hogy amikor, mondjuk, a rendőrségnek fel kell oszlatnia egy törvénytelen, jogellenes demonstrációt, akkor ott bizony a rendőrségnek nem nagyon van mérlegelési lehetősége, sőt mérlegelési joga sincsen. Ha fel kell oszlatnia egy jogellenesen demonstráló tömeget, akkor ott nem lehet arra hivatkozni, hogy én ott, a jogellenesen demonstráló tömeg kellős közepén csak nézelődtem. Ezt is meg kell tanulni. Van ennek a dolognak egy kultúrája. Én tehát fontosnak tartom, hogy beszéljünk ezekről az őszi kérdésekről is részleteiben. Ugyanakkor az, hogy a parlamenti ellenzék egy nagyon durva politikai támadást indítson az ombudsmani beszámolóval szemben, és azt hiszem, talán példátlan módon módosító indítványt adjon be egy ombudsmani beszámolóhoz, azt mindenképpen furcsállom.
Furcsállom azt, hogy a parlamenti ellenzék több képviselője olyan ügyekben kéri számon az általános ombudsmannak és a helyettesének az eljárását, amelyben nem járhatnak el. Itt azért felidézném azt, hogy fő szabályként beadványra jár el az ombudsman. A négyezer-valahányszáz ügyből, hallhattuk, hogy ha jól emlékszem, negyvennégy - tehát nagyon durván heti egy - volt az, ami hivatalból indult. Természetesen én nem vitatom azt, hogy bárkinek lehet az a politikai álláspontja, hogy ezekben az ügyekben hivatalból sokkal több vizsgálatot kellett volna indítani. De mégiscsak érdemes felidézni megint csak, hogy olyan ügyek is voltak ezek között, amelyekről első ránézésre látszott, hogy ezek büntetőügyek, és amelyekben meg is történtek a büntető feljelentések, és elindult a büntetőeljárás a maga útján. Ezekhez az ügyekhez szerencsére az ombudsmannak hozzászólnivalója nem is nagyon lehet. Amikor tehát ezzel kritizálják az általános biztos jelentését, akkor kérem, hogy erre legyenek figyelemmel. Ezt a vonalat természetesen majd szeretném folytatni.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
