LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolóját a számos esettanulmánnyal minden képviselő, így jómagam is haszonnal forgathatjuk. Mindenekelőtt és minden észrevételünk felett az elismerés és a köszönet illeti munkájukért őket.
Milyen volt ez a 2006-os év? Úgy gondoljuk, hogy ez egy égzengéses év volt a törvényhozásban, számos olyan esemény, társadalmi mélyfolyamat is zajlott, zajlik, ami az emberek életét nagyon nagy mértékben megváltoztatják, befolyásolják, és ez számos állampolgári jogi problémát is vet fel. Radikálisan megváltozott állam és állampolgár viszonya, az öngondoskodás a jelszó akkor, amikor ez egyre nehezebb, egész tömegek számára az öngondoskodás lehetetlenné válik. Az ezekből fakadó társadalmi és szociális elégedetlenség, párosulva az elemi erejű erkölcsi felháborodással, szintén számtalan emberi jogi problémát vet fel. Éppen ezért legalábbis elgondolkodtató az, hogy csökken, éspedig elég jelentősen csökken a beadványok száma, amikor ennek pont az ellenkezőjét vártuk volna. Ez utal sajnos a társadalom fokozódó atomizálódására, fásultságra, önfeladásra is, és sajnos az ebből fakadó deviáns életstratégiák szaporodására is.
Az Országgyűlési Biztosok Hivatala ebből a szempontból lakmuszpapír, megmutatja a társadalom állapotát, öntudatát, identitását, ennek bajait. Ha nem keresnek meg az emberek, ki kell menni közéjük, elébe kell menni az ügyeknek! A profilaxis, a megelőzés sokkal fontosabb területté vált. Kiemelek néhány területet: egészségügy, szociális szféra, de a rendőrségi ügyek területét is megemlítem.
Az egészségügyet említeném először, és itt az ombudsman profilaktikus tevékenységére hívnám fel a figyelmet, ami nagyon fontos, és megerősítésre szorul, pláne ilyen kritikus időszakban. Az egészségügyi ámokfutás, vagy ahogyan egy nagy intézmény főigazgatója nyilatkozott: betegellenes őrület beindulása előtt az ombudsmannak volt egy állásfoglalása arról, hogy hogyan érvényesülhet az ellátáshoz való alapjog az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége teljesítésekor, amikor az állami beavatkozás lehetősége szűkös, objektíve behatárolt, a lehetőségei korlátozottak, és ráadásul uniós elvárások is bizonyos meghatározottságot követelnek. A kormány ezt az állásfoglalást csak nagyon korlátozott mértékben vette figyelembe. Ezt a folyamatos figyelést és a megelőző értelmezési és figyelemfelkeltő tevékenységet a későbbiekben hiányoltuk, bár például az OPNI-val kapcsolatos vélemény szintén, azt hiszem, nagyon fontos lett volna, de az ombudsmannak ezt az állásfoglalását a kormány szintén nem vette figyelembe.
Konkrét ügyek csak később merülnek föl, illetve ebben az atomizált társadalomban számos általános, nagy csoportokat érintő panasz, jogsértés is látenciában marad. Ilyen például a várandós kismamák ügye, akik azzal szembesültek, hogy az az orvos, akihez jártak várandósságuk ideje alatt, már nincs, munkahelye megszűnt, az osztály megszűnt, és nem tudják életük egy nagyon fontos eseménye előtt, hogy hol fognak szülni. Ilyen brutális, érzéketlen eljárás esetén fel kellett volna emelje az országgyűlési biztos a szavát, hiszen ez egy tömeges jelenség, és ráadásul a kismama első gondolata nem az, hogy az ombudsmanhoz fusson, neki először egy orvost kell keresni, egy helyet, ahol szülhet. De ugyanezt kellett volna a protokollok megváltoztatása, a beutalási rend módosítása vagy a volumenkorlátozás miatt is tenni. Egy nagy intézmény főigazgatója lemondása előtt írta, ez is az ombudsmanok kezébe kellett volna kerüljön: a reform vagy betegellenes ámokfutás miatt a műtétek sorra maradnak el, miközben a kórházi ágyak üresen maradnak, és nőnek a várólisták.
(11.00)
Ebben az egy mondatban legalább három ellentmondás van, ami ráadásul sérti a jogbiztonságot, a legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz való jogot. Miért nem hallatta a szavát az ombudsman?
A szociális szféra területén egy konkrét ügyet emelek ki, a bentlakásos intézmények, nyugdíjasházak ügyét. A normatívák drasztikus csökkenése miatt a fenntartók tömegesen egyoldalú szerződésmódosításokat kezdeményeznek. Ezzel szemben a másik fél, az idős, segítségre szoruló ember védtelen, a kiszolgáltatottsága rendkívüli, életét bizonytalanságban tartja ez a helyzet, egészségkárosodáshoz is vezethet. Fel kellett volna ebben az ügyben is szólalni. (Jelzésre:) Nem tíz percem van ezek szerint.
