LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen egyetértek Fogarasiné Deák Valériával abban, hogy az állampolgári jogok biztosának és általános helyettesének politikai ügyekkel nem szabad foglalkozni. Csakhogy itt nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy az állampolgári jogokat tömegesen sértették meg ezekben a rendőrségi túlkapásokban. Úgy gondolom, hogy a tavaly őszi rendőrségi ügyekben azt az irodát, amelyet civil szervezetek állítottak föl, talán az ombudsmani hivatalnak kellett volna fölállítani adatgyűjtés céljából. Ha már nem ezt tette az általános helyettes, akire ezen ügyek a feladatmegosztásban tartoznak, akkor legalább nem a rendőrségtől ide delegált emberekkel kellett volna egy első, még a biztos számára is elfogadhatatlan jelentés megírását bízni.
Azt gondolom, hogy az ombudsmani jelentés következő mondatai, amikor azt írja, hogy „a gyakran hangsúlyozott rendőri túlkapások tárgyilagos megítéléséhez hozzátartozik, hogy ellenőrizhető, konkrét panaszok viszonylag kis számban érkeztek hozzánk”, kérem szépen, ezrével vannak az interjúk, amelyek pontosan leírják az időpontot, a helyet, a körülményeket, a szereplőket. Úgy gondolom, arra hivatkozni, hogy nincsenek adatok és nem megbízhatóak, nem szerencsés.
Úgyhogy azt hiszem, azzal, hogy ezek a mondatok belekerültek ebbe a könyvbe, és ezáltal megpecsételtek egy állapotot, egy nagyon rossz irányba mozdult el az ombudsmani hivatal. Ennyire okadatolt és ennyire részletesen leírt jelenségsorozat talán csak az 1848. március 15-e és 1956. október 23-a utáni eseményekben lelhető föl.
Úgy gondolom, hogy ez a leírás, ez a néhány bekezdés ebből a szempontból nagyon szerencsétlen, és szükség volna arra, hogy ezt az egész eseménysort újratárgyalják, újraértékeljék. Nagyon egyetértek Balog Zoltán képviselőtársam módosító indítványával. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szoros feltétele ennek az elfogadásának. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem