DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én leginkább azért vagyok elgondolkodóban és el is szomorodva, mert erről az ügyről úgy beszélünk itt, mint egy kis koccanásos balesetről; rutinügyként kezeljük, hogy alkotmányellenesen 50 milliárd forintos teher kimondásával taszítottunk kétségbeesésbe és tartottunk rettegésben hónapokon át ki tudja, hány vállalkozót. (Közbeszólások az ellenzéki oldalról: Úgy van! - Igaz!) Azért magukba kéne szállniuk azoknak, akik ennek a döntésnek az előkészítésében és ennek a törvénynek a meghozatalában részt vettek.
A jogállam, tisztelt képviselőtársaim, nemcsak az emberi jogok tiszteletben tartását követeli meg. A jogállam… (Nagy zaj a kormánypárti oldalon.) Sajnálom, hogy nem tudom felkelteni az érdeklődésüket. (Dr. Géczi József Alajos: De, figyelünk!) A jogállam, képviselőtársaim, nemcsak az emberi méltóság, nemcsak a gyülekezési jog, nemcsak a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartását jelenti, hanem azt is, hogy ilyen egy jogállamban nem lenne szabad, hogy előforduljon.
(18.50)
És nehogy félreértsenek, nem az emberi jogok jelentőségét akarom degradálni, ennek az ügynek a súlyát szeretném a helyén kezelni, és erről az ügyről a súlyának megfelelően említést tenni.
Önök rutin problémaként teszik azon magukat túl, hogy az Alkotmánybíróság hónapról hónapra számos, éves viszonylatban jó néhány tucat olyan döntést hoz, amivel alkotmányellenesnek minősíti azt, ami itt történik. Tudják, képviselőtársaim, hogy egy normális demokráciában - mondjuk, Németországban - az alkotmánybíróság egy évben hány parlamenti döntést semmisít meg? Egy kezemen meg tudnám számolni. Restelkedni van okunk, pontosabban azoknak, akik - mint ezt mondottam - ennek a törvénynek a megszületésében részesek voltak.
Hány embernek okoztak önök álmatlan éjszakát, gondokat, elkeseredést és kétségbeesést, és most azon vitatkozunk, hogy akik ennek a morálisan elfogadhatatlan - hiszen minden alkotmánysértés egy morális bűntett - fizetési kötelezettségnek eleget tettek, azok ezt ne kaphassák vissza kamatostul?! Egy normális jogállamban ilyenkor a felelős miniszternek le kellene vonni a konzekvenciát, és azoknak a képviselőknek, akik ezt megszavazták, el kellene szégyellniük magukat.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem