BAGI BÉLA

Teljes szövegű keresés

BAGI BÉLA
BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akár egy NHT-ülésen is érezhetnénk magunkat. Az a több mint tíz évvel ezelőtt… (Közbeszólások: HNT!) NHT, HNT, Hegyközségek Nemzeti Tanácsán, így már sokkal biztosabb; ugyanazokat a motívumokat véli a hallgató fölfedezi, ami a hegyközségekről szóló törvény alkotásából kialakult ebben az országban. Font Sándor elmondta, és autentikus képviselője a Duna-Tisza közi vagy az alföldi borászatnak, hogy a bor volumenének nagyon nagy részét a sík vidéken, az Alföldön állítják elő.
Szeretnék egy másik aspektusára is rámutatni ennek a kérdésnek, itt hatalmas tömegekről, emberekről is szó van, akik ebből szeretnének megélni, természetesen más borvidékeken is. De érdemes lenne odafigyelni arra a mutatószámra, amit Font képviselő úr mondott, hogy az elképzeléseinket is meghaladó sebességgel fog leépülni a magyar asztali bor alapanyagának előállítása, mert most már lassan úgy tűnik, hogy ketté kell választani, és jóvátehetetlen hibát követünk el, ha ezt nem próbáljuk megakadályozni. Természetesen ez a 8 forint, a marketingköltség hova tétele csak egy kis része az alföldi bor problémájának, de ne súlyosbítsuk ezzel.
Én javasolnám Font képviselő úr megközelítését egy kicsit szélesebb körből is megvilágítani és mérlegelni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem