DR. NAGY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY IMRE
DR. NAGY IMRE (MSZP): Semmi gond, elnök úr, nagyon megvagyunk mi ebben a két percben ketten is. Örömmel vettem, hogy ebből húsz másodpercet használt.
Két dolog jutott eszembe. Az egyik az, ami hozzátartozott az első részéhez a vitának, hogy én végül is annak az érvnek adtam helyt, hogy ennek az alapnak az elsődleges szándéka az összmagyar borérdek képviselete és bormarketing. Annyi megjegyzéssel természetesen, hogy a külföldi bormarketing mellett ugyanolyan fontosnak tartom azt, hogy főként más italokkal szemben, a kulturált magyar borfogyasztást is szolgálja, és azt, hogy minél nagyobb szeletet tudjon maga a borászat kihasítani a magyar piacról. Azt gondolom, hogy a nemzetközi mellett legalább olyan fontos eleme lehet, még egyszer mondom, a kulturált magyar borfogyasztás bővítésére tett szándék is a marketingen keresztül.
Azonban nem hagyhatom szó nélkül a másik megjegyzést, persze minden személyeskedés nélkül. Nekem igen-igen feláll a szőr a hátamon, amikor valaki olyan módon vesz valakit védelmébe, hogy közben igyekszik rálépni minden egyes testrészére, különösen, ha ezt hallomásokra alapozzuk, mert az nem mondható nagyon érvnek, hogy én ezt és azt hallottam. Én is nagyon sok mindent hallottam, mégsem osztom meg itt a nagy nyilvánossággal és a tisztelt Házzal, holott ez hivatkozási alapnak éppen elég, de érvnek, azt gondolom, eléggé gyenge, mint módszer pedig igencsak lejárató és fájdalmas.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem