HERBÁLY IMRE

Teljes szövegű keresés

HERBÁLY IMRE
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 8. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, amit nem támogatott a kormány. Ennek a módosító indítványnak az volt a célja, hogy kiküszöböljünk egy olyan vitát, ami kibontakozni látszott a bizottsági ülésen. Bizottsági tagtársaim hol a 40 százalék, hol a 60 százalék terhére, ki az oktatást, ki a kutatás-fejlesztést igyekezett támogatni, és úgy érzem, hogy teljesen jóindulatból egyéb ötletek is voltak, hogy legyen borvidékenként, minőségenként differenciált.
Meg lehetett volna érteni ezeket a módosító indítványokat, ha nem kérjük szólásra a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkárát, aki elmondta, hogy nekik az a kérésük, mivel a boros szakmán belül egyezség született, hogy ne bontsuk meg ezt az egyezséget, de azt is jelezte, hogy egy későbbi időpontban esetleg hajlandók lennének ebből az egyezségből kimenni egy másik egyezség irányába, de az egy későbbi időpont.
Ennek a gondolatnak a mentén gondoltuk mi, Magda Sándor és Godó Lajos képviselőtársaimmal, hogy emeljük be a 24/A. § helyébe azt a fordulatot, hogy a borok közösségi marketingprogramját, a borok minőség-ellenőrzésének és a szőlészeti, borászati ágazat kutatás-fejlesztésének célját is szolgálhassa ez a bevétel. Sajnáljuk, hogy a kormány ezt nem támogatja. Úgy gondolom, hogy ennek ellenére egy későbbi időpontban minden bizonnyal belátják az ágazat szereplői, hogy erre is fordítani kell; nem biztos, hogy feltétlen a forgalombahozatali járulékból, valamilyen más összegből. Nyilván mi ezt azért találtuk itt jónak és alkalmasnak, mert ez volt a lehetőség a törvénymódosítás kapcsán.
Bízom benne, hogy az ágazat szereplői a későbbiek folyamán be fogják látni, és egyezségre jutnak egymással és a minisztériummal abban a vonatkozásban, hogy valamilyen területről, természetesen a költségvetésből is találnak forrásokat a kutatás-fejlesztésre és az oktatásra is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem