HERBÁLY IMRE

Teljes szövegű keresés

HERBÁLY IMRE
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném mondani, hogy az egyezségről a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára tájékoztatta a bizottságot, amikor elnök úr nem volt ott - nyilván más irányú elfoglaltsága volt -, és ő se mondta, hogy konszenzussal született a döntés. Azt mondta, hogy egyezség van, és annak érdekében, hogy megindulhasson ennek a forgalombahozatali járuléknak a beszedése, hagyjuk most békén ezt az ügyet.
Ami pedig az egri borászati kutató és a Károly Róbert Főiskola kapcsolatát illeti: szeretném megjegyezni, hogy a regionális agrárinnovációs tudásközpontokhoz több kutatóintézet, nemcsak borászati, hanem más egyéb kutatóintézetek is (Gőgös Zoltán: Iskola is.) kerültek, azért, hogy valamilyen módon maradjanak ezek az intézetek az állam hatókörében, és ne privatizálja őket az állam, mert volt egy ilyen elképzelés is. És mi úgy gondoljuk, ha véletlenül ez úgy alakult, hogy Magda Sándor adta be ezt a módosító indítványt, és velünk közösen adta be, az nem azt jelenti, hogy kimondottan egy önző cél vezérelte, a Károly Róbert Főiskola érdeke, hanem a magyar borászati kutatás-fejlesztés érdekei vezérelték őt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem