MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Asszony! Azt gondolom, nagyon ékes példát szolgáltatott arra, hogy a külpolitikának, a nemzetközi kapcsolatoknak igenis nagyon sok közük van a belpolitikához. Magyarországon sokan gondolják azt, hogy a külpolitika valami olyan, ami nem hat a magyarországi emberek mindennapi életére, amely nem hat hazánk versenyképességére. De én is azt látom, és azt tapasztaltuk az elmúlt hetek, hónapok belpolitikai eseményei kapcsán, hogy bizony nagyon komoly, pénzre váltható kára volt annak, hogy Magyarországról negatív kép alakult ki a világban. Ez különösen akkor probléma, ha magyar belpolitikai erők még generálják, katalizálják is ezt a rossz nemzetközi image-et, éppen ezért van mit tennie a Külügyminisztériumnak és a magyar külpolitikának ezen a területen. Azt gondolom, hogy az a munka, amit miniszter asszony ezen a területen megkezdett, helyes irány, éppen ezért ezt nagymértékben támogatja az MSZP frakciója is, és természetesen azt kívánjuk, hogy ezt a munkát végig lehessen vinni, hiszen akkor láthatjuk majd ennek a sikerét és eredményeit.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem