DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a Magyar Demokrata Fórum a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot nem támogatja. A sértett beleegyezése mint mentesítési jog nem adható oda jelen esetben kiskorúaknak; ha triviális akarnék lenni, egy kiskorú egy korsó sört nem kaphat, nemhogy ilyen kérdésben dönthetne vagy beleegyezését adhatná.
Le kell szögeznem azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum ezt a javaslatot - a saját módosító javaslatainkról beszélek - elsők között nyújtotta be akkor, amikor még ezt jóformán senki nem kifogásolta. A pornográf felvételekről és erről a kérdéskörről Salamon képviselő úr is, a KDNP vezérszónoka szót sem ejtett az általános vitában, amikor mi benyújtottuk azt, hogy ez egy olyan bűncselekmény, ami legyen magánindítványra büntetendő. A KDNP és a Fidesz is elmondta az általános vitában, hogy számukra ez a törvény kisebb-nagyobb módosításokkal, de támogatható javaslat lenne. Ezt a kormányjavaslatot csak a Magyar Demokrata Fórum támadta a maga módosító indítványával a kezdeteknél, a benyújtáskor.
Az általunk tagadhatatlannak tartott javaslat ellentmondásainak feloldására megpróbáltunk egy olyan szakmai javaslatot tenni, amit a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében a Btk. széles körben alkalmaz. A hatályos Btk.-ban jelenleg ennél a fotózásnál jóval súlyosabb bűncselekmények alapesetei is csak magánindítványra büntethetőek, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a megrontás. Ezért erről nem kellene elfeledkeznünk. A rendelkezés abból a felismerésből ered, hogy az ilyen cselekményeknél a sértett kíméletéhez fontosabb érdek fűződik, mint az állam büntetőigényének érvényesítéséhez.
Azonban a magánindítvány megtételére jogosult maga a sértett, kiskorú esetében a törvényes képviselője, szülője, gyámja, de kiskorú esetében minden esetben a gyámhatóság is. A magánindítvány nem vonható vissza, tehát az eljárás ilyen esetben mindenképpen megindul. Magánindítványnak kell tekinteni bármely olyan nyilatkozatot, amelyben a sértett az elkövető megbüntetését kívánja. Kiskorú esetében a magánvádló minden esetben a törvényes képviselője. Ha viszont a törvényes képviselő az elkövető, tehát érdekellentét mutatkozik kettejük között, akkor bűncselekmény valósul meg, és közvádra büntetendő.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy lehetnek olyan élethelyzetek, amikor még a sértett beleegyezése és a saját célra történő felhasználás mellett is indokolt lehet az elkövető megbüntetése, de lehetnek olyan helyzetek, amikor a kivétel indokolt lehet. Hadd mondjak két példát. Az egyik, amikor egy 19 éves egyetemista felvételt készít 17 éves barátnőjéről vagy adott esetben már jegyeséről, külföldre megy, elutazik, és magával viszi ezt a képet. Nyilvánvaló, hogy megbüntetése képtelenség lenne. Ugyanakkor ezt a tényállást erősíti egy másik eset, amikor egy 45 éves férfi felvételt készít egy 14-15 éves fiúról vagy lányról. Ebben az esetben, ha nemi vágyának kielégítése céljából teszi ezt, a büntetése indokolt lehet. A kérdés szabályozásának alapjai kapcsán az is komoly aggály, ha a Btk. nem rendeli büntetni a 14-18 éves életkor között a szexuális kapcsolat létesítését, márpedig nem rendeli büntetni, kizárólag az ellenérték fejében létesített kapcsolatot, a prostitúciót, akkor miért kellene büntetni egy olyan cselekményt, amely megítélését tekintve lényegesen enyhébb, mint a 14-18 év közötti kiskorúval folytatott közösülés vagy fajtalanság.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt hetekben azonban egy olyan érzelmi, indulati vita indult meg itt, a Ház falain belül is, amely korlátozott mindenkit ebben az országban, hogy normális, életszerű és a szakmai követelményeknek megfelelő szabályozás születhessék az Országgyűlésben. Miután mind a négy parlamenti párt egyetértett azzal, hogy egyébként az a tényállás valósuljon meg, hogy 14 és 18 év közötti személlyel szexuális kapcsolatot lehet létesíteni, de szexuális kapcsolat nélkül a felvétel készítése büntetendő cselekmény, a Magyar Demokrata Fórum képviseletében benyújtott törvényjavaslatomat azért vonom vissza, mert esélye nincs arra, hogy ebben a Házban erről a kérdésről normális szakmai vita folyjék. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem