TELLÉR GYULA

Teljes szövegű keresés

TELLÉR GYULA
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetlenegy megjegyzésem volna ahhoz, amit Jánosi alelnök úr elmondott. Nekem eszem ágában sincs, nem is volt, és ezt a bizottsági vitán hangsúlyoztam is, hogy azokért a körülményekért vagy azoknak a körülményeknek bizonyos elemeiért - amelyek miatt úgy érzem, hogy ez az egész beszámolóelfogadás ki van zökkenve, és emiatt nem vagyok érdekelt benne, hogy ebbe a kizökkent valamibe belemenjek -, eszem ágában sincs, hogy ezért a részvénytársaság vezetőit tegyem felelőssé.
A jogszabály olyan, amilyen, nem a részvénytársaság hozta a jogszabályt, mint ahogy az itt elhangzott, és én is így gondolom. Hogy 2007-ben tárgyalunk egy 2005-ös beszámolót, nem a részvénytársaság mulasztásai hozták létre ezt a helyzetet, ennek következtében nem a részvénytársaság tehető érte felelőssé. De magát a dolgot, azt tudniillik, hogy most akkor fogadjunk el csak azért valamit egy rossz szituációban, mert a szituációt nem az hozta létre, aki ennek a szenvedő alanya, nem tudom elfogadni.
Én úgy gondolom, hogy valamilyen módon új helyzetet kellett volna teremteni, és ennek az egész dolognak a formálissá válását valahogyan meg kellett volna próbálni felszámolni. Erre egyikünk sem tett még kísérletet, de nem állítom, hogy nem lehetne megoldani. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem