DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! René van der Linden, az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke azzal a kéréssel fordult a nemzeti parlamentek elnökeihez, így a Magyar Országgyűlés elnökéhez, hogy a nemzeti parlamentek hozzanak létre olyan belső rendszert, amely figyelemmel kíséri, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteit a nemzeti hatóságok miként foganatosítják.
Az alkotmányügyi bizottság a megkeresést megtárgyalta, és úgy ítélte meg, hogy az európai emberi jogi egyezmény hatálybalépése folytán szükséges egyes teendőkről szóló 2004/1994. kormányhatározat alapján megfelelő működési mechanizmus és feladatrendszer alakult ki Magyarországon.
(19.30)
A felkérés alapján az alkotmányügyi bizottság határozati javaslatot nyújtott be annak kinyilvánítására, hogy az Országgyűlés fontosnak tartja figyelemmel kísérni az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek hazai végrehajtását. Ennek érdekében az Országgyűlés az előttünk fekvő határozatban felkéri az igazságügyért felelős minisztert, hogy évente tájékoztassa az Országgyűlés alkotmányossággal, illetve emberi jogi ügyekkel foglalkozó bizottságait.
Kérem az Országgyűlést, hogy a határozati javaslatot megtárgyalni és elfogadni szíveskedjék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem