ÉKES ILONA

Teljes szövegű keresés

ÉKES ILONA
ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2006 júliusában megállapodott arról, hogy a nemzeti civil alapprogram 2005. évi működésével kapcsolatban, tekintettel az ügy fontosságára, személyesen hallgatja meg Kiss Péter miniszter urat.
Ő hivatali elfoglaltságaira hivatkozva egészen 2007. február 27-éig nem talált alkalmat arra, hogy tájékoztassa a fenti témában bizottságunk tagjait. Megértéssel és türelemmel vártunk, ám arra, ami 2007. február 27-én történt, nehéz megfelelő szavakat találni. A miniszter úr ugyanis az általa javasolt, jó előre egyeztetett időpontban nem jelent meg az emberi jogi bizottság ülésén, arra hivatkozva, hogy gyengélkedik, beteg. Ellenben a bizottsági ülés napján, sőt annak idejében több hivatalos rendezvényen is személyesen részt vett, amint erről a sajtó részletesen beszámolt. Azon túl, hogy a miniszter nem járt el egyenesen, szomorúan meg kell állapítanom, hogy a jelek szerint nem is érdekli a társadalmi szervezetek helyzete, hiszen maga helyett egy főosztályvezetőt küldött el a bizottsági meghallgatásra. Az ilyen alacsony szintű helyettesítést a bizottság kormánypárti tagjai sem fogadták el, ezért ezt a napirendi pontot elnapoltuk egészen addig, amíg nem áll személyesen az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság rendelkezésére.
A fenti eseményekkel kapcsolatban kérdezem, miért lépett a gyurcsányi útra, és miért hazudta azt a miniszter a civil szervezetek képviselőinek és az emberi jogi bizottság tagjainak, hogy beteg, holott nem volt az. A történtek után bízhatunk-e még a miniszter szavában? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Költői kérdés, de megkérdezem itt most a közvélemény és a parlament nyilvánossága előtt, hogy a holnapi napon (Az elnök ismét csenget.) részt vesz-e az emberi jogi bizottság ülésén, és beszámol-e végre… (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem