ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága két tagjának titkos szavazással történő megválasztása. Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem a jelölteket, az Alkotmánybíróság elnökét, a megjelent alkotmánybírókat (Taps. - Dr. Lenkovics Barnabás és dr. Lévay Miklós a díszpáholyban felállva köszöni meg a tapsot.), állandó meghívottjainkat, illetve vendégeinket, akik tiszteletüket tették a mai ülésünkön.
Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztását előkészítő bizottság a H/2456. számú javaslatában az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 6. §-a alapján 2007. április 21-től dr. Lenkovics Barnabást és dr. Lévay Miklóst javasolja alkotmánybíróvá megválasztani. Az alkotmányügyi bizottság a jelölteket meghallgatta, kinevezésüket egyhangúlag támogatta. Az erről szóló állásfoglalásokat, valamint a jelöltek életrajzát az elektronikus futárpostában kézhez kapták a képviselők.
(17.20)
Felhívom a tisztelt Országgyűlés figyelmét, hogy az alkotmánybírák megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz minimum 258 képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás a szokásos rendben történik, ennek menetét röviden ismertetem. A képviselők a Duna-parti folyosón vehetik át a szavazólapokat a képviselők neve szerinti ábécésorrendben, hat csoportban. Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál egy barna és egy zöld színű szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek. Kérem, hogy a szavazás során vegyék igénybe a folyosó végén elhelyezett szavazófülkéket. Kérem önöket, hogy a szavazólapon az igen vagy a nem rovatba helyezzék el jelölésüket.
Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem V. Németh Zsolt jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem