KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Köztudomású, hogy Magyarországon az átlagos aktivitási ráta, tehát azoknak az aránya, akik az aktív korúak közül dolgoznak vagy dolgozni akarnak, sorban állnak munkáért, elmarad az európai uniós átlagtól, és elmarad a szándékainktól is: 57-58 százalék környéki, miközben az Unióban ez 64-65 százalékos.
Nyilván minden törekvésünk az, hogy többen dolgozhassanak és tartsák a vállukon az ország terheit, másodsorban pedig - nem utolsósorban nagyon lényeges momentumként - a maguk teljesítményéből legyenek képesek boldogulni. Nyilván nem általában kell az aktivitást elősegíteni, hanem elsősorban azoknál a társadalmi csoportoknál, ahol ma nem az átlag környéki, amúgy alacsony aktivitás, foglalkoztatási lehetőség van, hanem ahol ettől jóval eltérő a foglalkoztatás esélye. Ilyenek a romák, a megváltozott munkaképességűek, azok a nők, akik gyesről, gyedről akarnak visszatérni; az 50 év felettiek tartoznak ebbe a körbe vagy a pályakezdők, akik szintén veszélyeztetettek.
Ezért nyilván minden programunk arról szól, hogy az ő körükben segítsük elő a foglalkoztatás lehetőségét. Éppen ezért is örülök annak, hogy éppen az elmúlt héten fogadta el a parlament - jelentős többséggel - a Start-program kiterjesztését, a Start Extra és a Start Plusz programot, amelyek segítenek abban, hogy az 50 év felettiek, illetve a gyedről, gyesről visszatérők kedvezőbb körülmények közé juthassanak vissza, pontosan azon példából kiindulva, hogy mennyire bevált a pályakezdők körében a Start-program, amely több mint 14 ezer fiatal embernek segített egy újabb lökést adni ahhoz, hogy nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni, és próbáltassanak ki a munkaerőpiacon.
A megváltozott munkaképességűek munkába helyezése Magyarországon rendkívül korlátozott, hiszen alig 10 százalékuk tud ma dolgozni, miközben Nyugat-Európában 30-50 százalékuk is dolgozhat. Ezért e hó végén a kormány elé, majd a jövő hónapban, az azt követő hónapban pedig a parlament elé hozzuk az új rehabilitációs rendszerre vonatkozó javaslatunkat, ami arról szól, hogy kapjanak esélyt ők is; ne egy alacsony rokkantnyugdíjat, hanem esélyt, támogatást kapjanak ahhoz, hogy visszakerüljenek a munkaerőpiacra.
Mint ahogy a romafoglalkoztatás elősegítésének is az a kulcsa, hogy különféle programokkal a foglalkoztathatóságuk esélyét kapják meg, ilyen a „Lépj egyet előre” program, a hátrányos helyzetű kistérségek komplex programja. Megjegyzem, ebben a 28 hátrányos helyzetű kistérségben él a vidéki roma népesség 80 százaléka, amire a legnagyobb pénzeket, több mint 100 milliárd forintot fogunk fordítani az európai forrásokból.
De ide tartozik az ön által említett közmunkaprogram is, amelyikben már az idéntől - a kormány döntésének megfelelően - lesz egy képzési elem is, pont azért, hogy a roma lakosságnak azt a legnagyobb hátrányát, hogy képzettség hiányában nem tud a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni, képesek legyünk ellensúlyozni olyan programokkal, amit ön is szóba hozott, megsokszorozva a költségvetési pénzeket, hiszen ebben az évben mintegy 3,1 milliárd forintból 8,5 milliárd forint értékű közmunkaprogramot tudunk meghirdetni, éppen a vasúti közmunkaprogram keretében, vagy az autópálya-, gátépítés, erdőtakarítás kapcsán, és egyéb olyan nagyvállalatokkal és nagy munkákkal való kapcsolatrendszerben, amelyek segítik megsokszorozni az állami forrásokat.
Nos, ezek azok az eszközök, amelyekkel azokat a társadalmi csoportokat is helyzetbe akarjuk hozni, startvonalra állítani, amelyek a maguk erejéből (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) erre nem volnának képesek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem