SIMON GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SIMON GÁBOR
SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A jó értelmű kétkedés, a dolgokon való elgondolkodás egy helyes erény. Magam is gyakorlom, felidézem a miniszter úr által elmondottakat, és talán még ki is egészíthettük volna azzal, hogy a 2006-os év folyamán mintegy 40 ezer fő foglalkoztatása teremtődött meg egy 13 milliárd forintos program segítségével.
Örülök, hogy szóba hozta, hogy a vasúttisztítás kapcsán már ebben az évben lesznek olyan pályázati lehetőségek, olyan programok, amelyek a közmunkát ténylegesen a leginkább érintett körben teremtik meg.
Jónak és támogathatónak látom azt a kormányzati szándékot, hogy a közmunka segítségével családok ezrei keresethez jussanak, munkát végezhessenek, és ezen keresztül mintát mutathassanak a gyermekeik számára. Különösen igaz ez arra, hogy ma megkezdtük a foglalkoztatási bizottságban annak a nemzeti stratégiának a tárgyalását, amelyben a gyermekszegénység elleni egyik eszköz a közmunka alkalmazása is.
Mindezek alapján, a választ jól megfontolva, a hallottakat elismerve, azt megtorpanás nélkül elfogadom. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Bravó! - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Jaj! - Azta!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem