DR. JÁNOSI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY, a kulturális és sajtóbizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Vendégeink! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága ez év március 13-ai ülésén tárgyalta meg a beszámolót, és többségi szavazással azt általános vitára alkalmasnak tartotta, és javasolta a parlamentnek a beszámoló elfogadását. Ennek értelmében és ennek szellemében fogalmazta meg a bizottság országgyűlési határozati javaslatát.
A bizottság többsége úgy ítélte meg, hogy a beszámoló eleget tesz a törvényi előírásoknak, hiszen törvény szabályozza azt, hogy a beszámolónak milyen kérdésekre kell kitérnie. A többség azt is megállapította, hogy a korábbi évekhez viszonyítva színvonalas, jó minőségű, sok részletre alaposan kiterjedő beszámolót tett le az ORTT az Országgyűlés asztalára.
Természetesen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a bizottsági ülésen éles vita bontakozott ki a beszámoló kapcsán. A többség azonban úgy ítélte meg, hogy a kisebbség által kifogásolt részletek egy része mögött az ORTT autonómiájának részleges és felesleges megkérdőjelezése áll. Egy másik része a kifogásoknak arra vezethető vissza, hogy nem tiszta a jogszabályi háttér, amely meghatározza az ORTT működését, így ez nehezen kérhető számon a testülettől. Végül a kifogások harmadik része mögött a többség azt látta, hogy ennek oka az a politikai környezet, amit mi magunk teremtettünk meg itt a parlamentben és a parlamenten kívüli politikában, amely óhatatlanul begyűrűzött az ORTT tevékenységébe is, ily módon nehéz nekünk erkölcsi alapot találni arra, hogy kifogást emeljünk az ORTT gyakorlata ellen, hiszen először nekünk magunkkal kellene szembenézni a kialakult politikai légkör miatt.
Részletesebben. A kisebbség kifogásolta a Műsorszolgáltatási Alap elosztási, felhasználási, pályáztatási és pályázatelbírálási gyakorlatát. A többség úgy ítélte meg, hogy itt az ORTT autonómiájának kérdéséről van szó. Abban egyetértettünk, hogy a pályázati kiírás prioritásaiban igen, legyen véleménye a politikának, javaslatokat fogalmazzunk meg, de ebben a kérdésben senki nem vitatta azokat a prioritásokat, amelyeket elnök úr felsorolt, a hazai szépirodalmi alkotások adaptációjára gondolok, vagy gondolok a gyermek-, ifjúsági célú műsorok készítésére.
Az a kérdés azonban már az ORTT autonómiájának hatáskörébe tartozik, hogy milyen szakmai szempontok mellett történik az egyes pályázatok elbírálása.
(14.50)
Jó, ha ebbe nem avatkozik bele a politika, hiszen mindannyian tudjuk, egy pályázatnak vannak nyertesei, vannak vesztesei, és általános a gyakorlat, hogy a vesztesek politikai kapcsolatokat felhasználva próbálnak meg valamiféle elégtételt szerezni maguknak.
A másik kifogásolt kérdés a pornográf tartalmú műsorszórással kapcsolatos ORTT-álláspontra vonatkozott. Ebben is világossá tette elnök úr, hogy tisztázatlan a jogszabályi háttér. Egyenesen ellentmondás fedezhető fel a büntető törvénykönyv, illetve a negyedik korhatáros kategóriába tartozó tartalmak közlése között, így semmilyen jogszabály nem ad eligazodást az ORTT-nek a magatartását illetően. Ennek hiányában az ORTT - és ezt becsülni kell - maga alakított ki egy kódexet a pornográf tartalmakat illetően, amelyeket megpróbált érvényesíteni. De nyilvánvalóan perek sokasága zúdult volna az ORTT nyakába, ha megfelelő jogszabályi háttér nélkül alkalmazza magatartását ezen a téren. Azt hiszem, itt elsősorban nekünk, a politikának van feladatunk, hogy ez a jogszabályi háttér megfelelő legyen és az ORTT számára alkalmazható legyen.
Végül a kifogások harmadik része a frekvenciaelosztási gyakorlatot érintette az ORTT életében. Itt volt az a pont, ahol nagyon éles vita alakult ki, és ahol világossá vált, azt hiszem, mindeni számára, hogy itt az általános politikai légkör az, ami sajnos meghatározza az ORTT működését is. Mert való igaz - és ezt senki nem vitatta -, a frekvenciaelosztási gyakorlatban gyakran szakmai kompromisszumok helyett inkább politikai megállapodások, vagy csúnyább szóval, politikai paktumok vezérlik a frekvenciaelosztást. Ebben az ügyben azonban szembe kell néznünk azzal, hogy az ORTT egy ilyen helyzetben vagy érvénytelennek ítél meg egy pályázatot, hiszen kétharmados szavazást ír elő adott kérdésben a médiatörvény, vagy pedig ezen az úton-módon próbálja meg felhasználni a frekvenciákat.
Vita nem volt közöttünk, hogy ez a gyakorlat tarthatatlan, és a többség is ajánlásokat próbált megfogalmazni a jövőre nézve az ORTT számára. Ugyanezt tettük a pornográf tartalmak közlésével kapcsolatos ORTT-magatartást illetően is, kértük a határozottabb fellépést, hiszen vannak szélsőséges, kirívó esetek, amikor egyes csatornák kódolás nélkül, igaz, hogy éjszakai időtartamban, de mégiscsak a fiatalkorúak számára hozzáférhető módon közvetítenek erősen pornográfgyanús tartalmakat. Ebben tehát, azt gondolom, egységesen tudunk politikai hátteret adni az ORTT-nek a jövőre nézve a határozottabb fellépést illetően.
Mindezek alapján a többség úgy ítélte meg, hogy ezen ajánlások mellett fogadjuk el az ORTT 2006. évi tevékenységéről szóló beszámolót, és ezzel együtt a többség arra kéri az Országgyűlést, hogy fogadja el az ehhez benyújtott országgyűlési határozati javaslatot is.
Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem