DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán a vita rövidebbre zárható, ha jelzem, hogy én biztos forrásból tudom, hogy miként a sajtó képviselői, úgy a kormány képviselői is a parlamenti hálózaton természetesen követik ezt a vitát, szerintem minden magvas elemét megjegyzik, és a következtetéseket levonják belőle. De ha nem, akkor az utólag hozzáférhető jegyzőkönyvet biztos, hogy szó szerint elolvassák.
De komolyabbra fordítva a szót, én most már a sokadik ilyen vitát ülöm végig, megvallom: mindig érdekes, hogy mi is az általános véleménye a pártoknak az ORTT éves beszámolóiról, de azért olyan meglepő fordulatokat itt nem nagyon lehet hallani. Az a kérdés, amit itt többen is érintenek, például hogy hogyan is kell a kiskorúakat védeni, az örök kérdése a médiaszabályozásnak. A nagyvilág felé is szeretném jelezni, hogy nemcsak politikai - hogy is mondjam - ármánykodás miatt nem lehet kétharmados médiatörvényt könnyen módosítani, hanem azért, mert nehéz megtalálni azokat a szabályozási technikákat, ami minden itt megjelenő igénynek meg tud felelni.
Tehát én úgy tekintem az itteni megszólalásokat, amelyek újra meg újra megerősítenek abban, hogy bizony bizonyos kérdéseket, amelyekben egyébként egyetértés van, hogy a kiskorúakat védeni kell a káros hatásoktól, nehéz technikai értelemben törvénybe foglalni, miként a kereskedelmi televíziók - hogy is mondjam - fogyasztást serkentő rossz műsorpolitikáját is nehéz törvényi szabályozással korrigálni vagy helyére tenni.
De erről azt gondolom, hogy még a jövő évben is fogunk vitatkozni és azt követően is, és ha lenne új médiatörvény, akkor azt követően is. Magyarország talán... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - ez már nem fér bele, úgyhogy akkor itt abba is hagyom. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem