LENGYEL ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LENGYEL ZOLTÁN
LENGYEL ZOLTÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Gyakorlatilag a kisebbségi vélemény körvonalazódása az előttem elhangzott kisebbségi véleményekkel részben egyezik, kiegészítve azzal a kérdéskörrel, hogy a költségvetési bizottságban szintén rákérdeztünk a TV2 és az RTL Klubnak az ORTT-hez kötődő anyagi helyzetére, amire egy eléggé kurta-furcsa választ kaptunk az ott jelen levő elnök úrtól, amit nem igazán tudtunk értékelni.
Nagyon furcsának tartottuk a költségvetési bizottságban a vita során azt a fajta hozzáállást, amit az ORTT működése, a politika és a napi hangulat tükrözött. Természetesen ez egy nyilvánvaló dolog, ezt a terhet hosszú idő óta magunkon hordozzuk, minekutána az ORTT összetétele egyharmadban a kormányzat képviselőiből, egyharmadban a kormánypártok képviselőiből, egyharmadban pedig az ellenzék képviselőiből áll. (Dr. Pető Iván: Az más. Más!) Ettől a pillanattól kezdve nagyon nehéz az ORTT-n belül egy egyensúlyt találni. Képviselő úr, nem más, mert rányomja a bélyegét minden egyes döntésre ez a történet.
Nos, mindösszességében a költségvetési bizottságban a kisebbségi véleményt megfogalmazók és az előterjesztést nem támogatók sérelmezték a nagyon nagy mértékű kintlévőségét az ORTT-nek, és valójában ennek a pénznek a megtérülésére sem kaphattunk a bizottsági ülésen kielégítő választ. Mindezeket együttvéve a bizottság ellenzéki tagjai nem támogatták az előterjesztést. Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem