PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közel ötszáz oldalas, az eddigieknél sokkal átláthatóbb és információkban jóval gazdagabb beszámoló nemcsak az ORTT-vel kapcsolatos és azzal többé-kevésbé összefüggő eseményeket, történéseket érinti, hanem egy meglepően egységes képet ad a médiavilág 2006-os helyzetéről és kihívásairól, ezzel - előnyére - jóval túlhaladja a médiatörvényben meghatározott beszámolóra vonatkozó minimálkövetelményeket.
A 2006-os év legnagyobb kihívása kétségtelenül továbbra is a digitalizáció, hiszen minden évvel közelebb kerülünk 2012-höz, az átállás kormányrendeletben meghatározott végidőpontjához, így az ezzel kapcsolatban felmerült technikai, jogharmonizációs és egyéb problémák feloldása évről évre még sürgetőbb feladatot jelentenek a jogalkotás, az ORTT és a médiapiac minden résztvevője számára.
Digitális televízió: mondhatnánk azt is, tartalmi megújulás. Vagy csak új technikai platform? Az új generációs távközlési hálózatok egyre-másra hoznak testközelbe, karnyújtásnyira, mondhatni, kattintásközelbe látványos és gyorsan terjedő szolgáltatásokat. Elég csak az internettechnikára épülő telefon- és videóbeszélgetésre gondolni, vagy a mobiltelefonok képvirtuozitására és adattovábbítási képességeinek tökéletesedésére.
A trendet jól mutatja, hogy ma már egységes szegmensekben több noteszgépet adnak el, mint asztali változatot, a használók ezzel biztosítják maguknak a folyamatos hozzáférést, amely nélkül sokan totálisan elveszettnek hiszik saját magukat. A látványos fejlődés a várakozás ellenére nem fékeződik, a normális kimerülés helyett inkább tovább gyorsul: piacra penderülnek a mobilkészülékekre vagy a noteszgépekre tervezett bravúrok, mint az útvonaltervezők, leválogatott hírküldések, klipösszefoglalók. Arat a konvergencia a szolgáltatásokban és a készülékekben egyaránt, ránk zúdulnak az új távközlési fogalmak. A fő technikai-tartalmi csapásirányt ebben a bő választékban nehéz érvényesen felismerni.
Úgy tűnik, talán a videóletöltések szolgáltatóoldalai vezetik most a népszerűségi versenyt: milliónyi alkalmi klipet töltenek le naponta a földrészek internetezői. Itt nincs jelentősége a nyelvnek, a rövid, egy percnél ritkán hosszabb alkotások nem profi szerzők szimbolikájára épülnek, tehát mindenki számára érthető és feldolgozható tartalmakról van szó. A siker óriási, a pénz világa is felfigyelt a mindent elsöprő látogatási csúcsokra. A 2006-os év legnagyobb informatikai akvizíciója éppen az volt, hogy a Google felvásárolta a leglátogatottabb videotéka-oldalt. Dollármilliárdokról beszélnek, a letöltési láz pedig csak folytatódik: videóegypercesek, filmkivágatok, akció-képtömörítvények, például gólok vagy gyakrabban csak gólörömök lepik el a monitorokat.
Hogyan reagál erre a legnagyobb hatású tömegkommunikációs eszköz, a televízió? Úgy tűnik, nem igazán érintik meg a technikai-tartalmi változások. A jó öreg tévédoboz továbbra is adja a műsort, igaz, huszonnégy órában, rengeteg csatornán, természetesen felturbózott látványvilággal, de az alapkoncepció ugyanaz: a néző befogadja a profi és erősen kereskedelmi, tehát szórakoztatásra orientált programfolyamot.
Voltak és vannak kísérletek ennek a sokak szerint médiakövületnek tartott intézménynek a megreformálására, de a próbálkozások rendre elenyésztek. A televízió önmagán belül, saját rendszerében hozott újításaival minden informatikai akciózást túlélt, visszavert - ez idáig. De most megjelent a láthatáron egy lehetőség, amely talán mégis átalakuláshoz vezethet, ez pedig a digitális televíziózás.
A technikai részletek ismertetése nélkül arról van szó, hogy az elektronikusan felvett és tárolt - ez ma már alap - műsort digitális jelfolyammá alakítják át, javul a hang- és a képminőség és - talán ez a lényeg - olyan új szolgáltatások startolhatnak el, amelyek analóg környezetben nem vagy csak részben és rossz minőségben voltak megvalósíthatók. Ezek az új formák és elektronikus alakiságok többlet- vagy értéknövelő szolgáltatást hoznak a rendszerbe, olyat például, mint a többcsatornás hang, többnyelvű felirat, távszavazás, elektronikus műsorkalauz, szuperteletext, tv-képernyőn keresztüli közvetlen vásárlás vagy banki művelet végrehajtása. Vagyis véglegesen és visszavonhatatlanul a televíziózás is interaktívvá tehető, a képernyő és a távirányító éppen úgy két- és sokirányú kommunikációs eszközzé válhat, mint az internet vagy a telefon.
A digitális átállás folyamatát a kormány stratégia alkotásával majd ehhez kapcsolódó jogi szabályozással kívánja vezérelni. A stratégia első közzétett változata azt az aggodalmat kelti, hogy a tanulmány szerzői döntően infrastruktúra-váltásként kezelik a digitalizációt, egyszerű technológiai komplikációnak tekintik a platformcserét. A kormányzati feladat pedig ennél jóval több. A majdani szabályozásnak nyíltan és határozottan fel kell vállalnia: minden jogi beavatkozásnak értelme és célja csak egy lehet, az, hogy az új médium a fogyasztók számára érzékelhető értéktöbblet megjelenéséhez vezessen.
A kérdés csak az - a stratégiakészítés, majd a törvényalkotás folyamán is ebben várhatóak a legnagyobb viták -, hogy lehet a digitalizáció kihívásait és humanizációját önmagában kezelni. Vagy csakis a teljes médiafogyasztás összefüggésrendszerében képzelhető el új és a szakma által is akceptált szabályozás? Úgy gondolom, hogy a digitális televíziózás elterjedésének felgyorsulása alapvető hatást gyakorol majd a tartalomgyártásra és a tartalomfogyasztásra. Ennek a kérdéséről az elmúlt percekben rengeteg vita folyt a parlament mindkét oldaláról.
A digitális átállás tehát minden háztartás számára kibővített műsorválasztékot, jobb adásminőséget és új interaktív szolgáltatások igénybevételét biztosítja. Ezek a folyamatok világosan mutatják, hogy lényegi tartalomfogyasztási kérdésekről van szó. Hiányzik azonban a szabályozás, éppen úgy, mint az internet megjelenése idején. A szabályozás alatt természetesen egy jó értelemben vett keretrendszert értek, nem pedig valamiféle korlátozást, szigorítást. Az egész világ küzd ezzel a kérdéssel, tehát nem csak magyar jelenségről van szó.
Jönnek és jönnek az új technikák és lehetőségek, elsüllyednek a régi formák, vadonatújak keletkeznek, de nem alakulnak ki tiszta és világos értékpontok, értékorientációk. Talán egyfajta törvényalkotói beavatkozás segíthetne, igaz, csak akkor, ha előtte megkísérli a hazai médiairányítás a jelenlegi tartalomkínálat számbavételét, a magyar élet- és munkatársadalom médiaigényeinek a felmérését.
További nehézségekre is szeretném felhívni a figyelmet. A gondok nemcsak a tartalom oldaláról, hanem technikai szempontból is jelentkeznek. Világosan kell látni, hogy a digitális televíziózásra való átállás nemcsak az államnak, hanem nekünk, a nézőknek is jelentős beruházást jelent majd. Az analóg tartalmak vételére használatos vevőkészülékek nem alkalmasak a digitális szolgáltatások vételére.
A fogyasztói kiadások problémakötegének megértéséhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy a digitális televíziós szolgáltatások eddigi tapasztalatai azt mutatják: a potenciális fogyasztó nehezen meggyőzhető, és nem egykönnyen szánja rá magát a jelzett kiadások vállalására. Ennek valószínűsíthetően nem csak a pénz az oka; sokkal inkább arról van szó, hogy a néző rendszerint meg van elégedve a jelenlegi analóg szolgáltatások mennyiségével és minőségével.
Ezzel eljutottunk oda, ahova az internetszolgáltatási piac is már régen megérkezett, vagyis oda, hogy lenne tartalom és hozzá használható kiforrott technika is, a fogyasztó viszont nem kér belőle, vagyis úgy akar netpolgár lenni, hogy maga szabja meg a kereteket, és nem tart igényt a globális tartalomipar grandiózus termékeire. Ezért kérdezem újra: a digitális átállás stratégiájának kidolgozása előtt vagy helyette nem a tartalom kérdéseivel kellene előbb foglalkoznunk, nem az értékorientált médiafogyasztás alternatíváit kellene most és rögtön vizsgálnunk, akár az ORTT vezetésével? Szerintem igen, és csak utána lenne érdemes foglalkozni a technikai kérdésekkel. Ha megfordítjuk a sorrendet, és először a műszaki előrelépésekre koncentrálunk, bekövetkezhet az, amit az internet fejlődésében is tapasztalunk: a befektetők az igények felkeltését az extremitással, a primitív érzéki műfajok brutális piacra erőszakolásával próbálják megoldani.
Szeretnék kitérni még egy technikai kérdésre: a digitális átállás stratégiája, mint idéztem, az információs társadalom hírközlési infrastruktúrájának, azon belül is a digitális műsorterjesztésnek a fejlesztését tűzi ki célul, platformfüggetlen, technológiasemleges megoldásokat preferál. Úgy vélem azonban, hogy ma még beláthatatlan, hogy milyen formátumok és eszközök lesznek végül is a nyertes, elfogadott rendszerek. Gondoljunk csak arra, hogy a mobilvilágban milyen változások játszódtak le: minden, amit terveztek, az megbukott, például a WAP, és amire csak melléktermékként gondoltak, az piaci visszaigazolást kapott, például az SMS.
Ugyanez játszódhat le a digitális műsorterjesztés területén is. Ugyanis már most jelen vannak a kifejezetten a televíziós műsorterjesztés céljait szolgáló digitális platformok mellett az egyéb általános célú hozzáférést lehetővé tevő, szélessávú technológiák is, mint például az ADSL vagy az elképesztően nagy sávszélességekig továbbfejleszthető és a lakásokig is eljuttatható fényvezetős rendszerek. Ehhez jönnek még a műholdas és kábeltelevíziós műsortovábbítási, illetve műsorszórási digitális technikák. Ebben a rikító technikai tarkaságban és egymásra épülő rendszerekben a szabályozás eleve nagyon kis mozgástérrel rendelkezik.
(16.20)
Előre látható - a feltételek adottak ehhez -, hogy a piaci szereplők technikai kerülőutakat dolgozhatnak ki, ha részükre hátrányosnak ítélt szabályozás kerül megvalósításra. A rendelkezésre álló eszközök és a technikák átstrukturálásával mindig képesek lesznek az érvényes szabályozás felülírására, megkerülésére. Természetesen nem állítom, hogy vannak ilyen szándékok, de a túlzottan infrastrukturális médiaszemléletnek számolnia kell ezzel az eshetőséggel is, szemben a felfogásom szerint helyes értékközpontú tartalomszolgáltatással.
Engedjenek meg még egy határozott kijelentést: úgy vélem, az elmúlt évtizedben az informatika, a távközlés és a konvergáló elektronikus média társadalomformáló erejű változásokat eredményezett. Bátran kijelenthető, hogy technikailag lehetővé vált az információ, a széles értelemben vett emberi tudás minden formájának digitalizálása, s ennél fogva tárolása, feldolgozása és szállítása. Vagyis létrejöttek a tudásalapú társadalom infrastrukturális alapintézményei. Sajnálatos, hogy a digitális átállás stratégiája - a MeH honlapján olvasható - csak ezeknek a struktúráknak a kezelésével foglalkozik, a tartalmi alapkérdések szabályozását nem vállalja fel. Ez a szemlélet és a gyakorlat nem ad értelmezhető válaszokat a jövő nagy médiapolitikai kérdéseire. Úgy hírlik kormányzati körökből, hogy a nemzeti audiovizuális médiastratégia lesz majd hivatott a hiány pótlására. De ebből sajnos még egy sort sem láttunk.
Mi történt még 2006-ban? Országgyűlési választások. A műsorszolgáltatók - egy-két üdítő kivételtől eltekintve - továbbra is bebizonyították, hogy számukra csak a két nagy párt létezik, annak ellenére, hogy az ORTT és a Választási Bizottság is többször felhívta arra a figyelmet, hogy a politikai pluralizmus médiában való megjelenítése választási időszakokban különösen felértékelődik. Az ORTT külön állásfoglalást is adott ki, de jogi kötőerő nélkül ez nyilván nem bizonyult hatékonynak, ami persze nem írható a médiahatóság hátrányára. Mindennek ellenére a választások eredménye szerencsére némileg ellentmondott a médiában megjelenített előrejelzéseknek.
A fent említett esetből is kitűnik, hogy sok esetben hiába a jó szándék, megfelelő eszközrendszer nélkül nem tud hatékonyan működni a médiahatóság, és így érdemben nem tud megfelelő választ adni fontos médiapolitikai kihívásokra. Az idei és a tavalyi beszámolókból azonban egy üdítő ellenpélda is kitűnik, már ami a testület igényérvényesítését érinti. Az ORTT beszámolójának több fejezete is taglalja a testület döntéseit, erőfeszítéseit a médiában megjelenő alkotmányos jogokat sértő tartalmakkal kapcsolatban. Az ORTT rendelkezésére ez ügyben a médiatörvény 3. § (2) bekezdése áll, amely a törvény védelme alá helyezi az alkotmányos jogokat, emberi méltóság, kisebbségi jogok.
Köztudomású, hogy számos alkalommal merült fel különböző sorozatok, délutáni műsorok kapcsán, hogy az ott bemutatott viselkedésminták vagy a beszélgetős műsorokban megjelenített élethelyzetek sokszor súlyosan alapjogokat sértenek, azonban ilyen jogsértések ellen hivatalból a 3. § (2) bekezdése alapján indított eljárás komoly jogi akadályba ütközött, és általában az ORTT pervesztésével zárult, mert a bíróságok konzekvens álláspontja az volt, hogy az alapjogok megsértésével szemben pert csak a jogsértést elszenvedett személy indíthat.
Ezért fontosak a testület és a médiaszabályozás szempontjából az olyan, 2005-ben és 2006-ban az ítélőtáblán született döntések, amelyek kimondják, hogy a testületnek kötelessége az Rttv. 3. § (2) bekezdésében foglaltak megvalósulását felügyelni, és megsértésük esetén szankciót alkalmazni. Mindezt nem az alanyi jogvédelem, hanem az alkotmányos alapjogok védelmében.
Sok esetben tehát a tehetetlenség, bizonyos helyzetekben pedig viszonylagos részsikerek jellemzik az ORTT 2006-os működését. Mindenesetre a tartalom és az alkotmányos jogok médiában való elsőbbsége melletti konzekvens kiállás jelzi, hogy szükség van a jövőben is egy, az előbbi értékeket, érdekeket mindennél előbbre helyező médiahatóságra.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
